Nyár utcai farsang
A Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthonban február 28-án került a megszokotthoz képest kevesebb szereplővel és vendéggel került sor a farsangra.
A hagyományoknak megfelelően először az egyéni jelmezes felvonulók mutatkoztak be, majd az otthon színjátszó körének műsora követte őket a porondon.
A résztvevők nagy meglepetésére a növendékek számos paródiával örvendeztették meg a közönséget. Szente Róbert otthonvezető és Pécsi Dániel gyermekfelügyelő a fiatalok parodizálásával nyújtottak maradandó élményt. A délután fénypontjának mégis a tombola-nyeremények kisorsolása bizonyult, köszönhetően annak, hogy a támogatók nagyon sok ajándékot ajánlottak fel erre a célra, a pénzszűke időszakának nehézségei ellenére.

Az idei fődíj egy házimozi rendszer volt, amit saját növendékünk, Nyári Gyula nyert meg. A sorsolás után közös vacsora következett, majd a napot színvonalas vetélkedővel zártuk, amelyen négy vegyes – nevelőkből és fiatalokból alakult – csapat elméleti és vidám ügyességi feladatokban mérte össze tudását. Az egész délután remek hangulatban telt, sok mókával, nevetéssel telt, feledtette a mindennapok nehézségeit.


