Nyár végére megújul a Szivárvány

Nyolcszázhatvanmillió forintos rekonstrukcióval újul meg Kaposvár belvárosának egyik legpatinásabb műemléki épülete, az egykori Vörös Csillag, később Szivárvány mozi. A tervek szerint a nyári kamarazenei fesztiválra megnyithat a Szivárvány Zeneház.

Az 1800 négyzetméter alapterületű, háromszáz ülőhelyes, változtatható nézőterű művészeti intézmény hangversenyek és kamaraszínházi előadások mellett konferenciák megtartására is alkalmas lesz. Műemlék épületről lévén szó a homlokzati rész eredeti formájában újul meg, hatalmas terasz lesz előtte, mely harmonizálni fog az utca többi szórakozóhelyének kiülős részeivel - hangzott el az építkezés helyszínén tartott mai sajtótájékoztatón.

Szita Károly polgármester kijelentette: a zeneház rekonstrukciója augusztus elejére befejeződik, annak első rendezvénye augusztus utolsó hetében az EKF programjában is szereplő Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál lesz. A terepszint alatt öltözőket és próbatermeket alakítanak ki. Felül zenei rendezvényeket, koncerteket lehet majd tartani, a kilencven négyzetméteres színpad kamaradarabok bemutatására lesz alkalmas, emellett az épület konferencia- vagy kiállítóteremként is hasznosítható lesz. Utóbbi esetben a mozgatható, háromszáz férőhelyes nézőteret vízszintesre állítják.

A beruházót a napi 250 ezer forintos kötbér terheli amennyiben csúszik az eredetinél közel négyszáz négyzetméterrel nagyobb hasznos térrel rendelkező épület átadásával.
Tollár József a kivitelező ZÁÉV Zrt. projektmenedzsere a pénteki polgármesteri bejáráson megígérte: az eredeti határidőre, azaz augusztus hatodikára át tudják adni a megújult zeneházat.

Tizenhárom kaposvári cég dolgozik alvállalkozóként a kivitelezőnek - tette még hozzá Kaposvár polgármestere -, a beruházás 860 millió forintba kerül, melynek 49 százaléka uniós támogatás, a többit a város állja.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online