Polgármestert hoz a Mikulás Zákányban

Új polgármestert hoz a Mikulás Zákány településnek. Három jelöltre voksolhatnak december 6-án vasárnap a somogy megyei Zákányban, ugyanis Tóth Judit a település korábbi első embere megromlott egészségi állapotára hivatkozva szeptemberben lemondott posztjáról.

A távozó polgármester akkor falugyűlésen jelentette be, hogy 50 millió forint pályázati támogatásból felszámolják a cigánytelepet és a faluban megvásárolt önkormányzati lakásokba költöztetik a családokat, s többen tiltakoztak ez ellen. Tóth Judit 1998 óta töltötte be a polgármesteri tisztséget a faluban, és vezetésével az önkormányzat - a környék egyetlen településeként - hitel nélkül működött úgy, hogy közben több százmillió forint értékű fejlesztés valósult meg.

A polgármesteri posztért két korábbi önkormányzati képviselő, Légár János és Merész István függetlenként, Jankó Szabolcs jelenlegi alpolgármester pedig a Fidesz jelöltjeként indul.



Kraft Róbert
Somogy Megye Online