Rendkívüli időjárási helyzetkép

Összesen 1255 esetben került sor a tűzoltóságok riasztására a vihar miatt. Ebből faeltávolítás 909, vízszivatás 346 alkalommal történt. A vizek kártétele elleni védekezés során összesen a megyében több, mint 20000 db homokzsákot használtak fel. Vis maior bejelentést ez idáig 25 (egy település: Csoma visszavonta) település tett, melyből 14 esetben védekezési költségtérítésre pályáznak az érintett önkormányzatok. A károk összértéke a bejelentések alapján: 250 millió Ft., melyet önkormányzati épületek, parti védművek, utak, hidak, közterületek helyreállítására, valamint a védekezési kiadások (homok, homokzsák, homokszállítás, munkagépbérlés, stb.) megtérítésére fordítanak.
Június 16. és 18. között újabb felhőszakadásokat kellett elszenvednie a megyének, mely során 16-án közép Somogyon - Somogyfajsztól Miklósiig - egy nagy esőzóna vonult át, néhány helyen 120 mm csapadékkal. Majd ezt követően 17-én több gócban újabb 30-40 mm eső esett. Ennek következtében 191 helyen kellett beavatkozni. Ebből 4 épületkár volt. A védekezéshez 6700 homokzsákot használtak fel, és 683 fő vett részt védekezésben. A vihart követően a lezúduló csapadék hatalmas pusztítást végzett.
A védekezésben a fő tevékenység a megáradt patakok vizének lakott területen kívülre vezetése, a házak homokzsákokkal történő védelme, vízszivatás, kidőlt fák eltávolítása, erőgéppel és kézi erővel elvezető árkok készítése, medermélyítés, a lehordott földréteg erőgépekkel történő eltávolítása volt. Mindez rendkívül gyorsan történt ezért az erőket folyamatosan át kellett csoportosítani. A legnagyobb károk az utakban, járdákban, kerítésekben, árkokban keletkeztek, de sok kertet is tönkretett a víz. A kárfelmérés várhatóan szerdától indulhat meg. Magántulajdonban eddig bekövetkezett kár 23 épületben (ebből 6 lakatlan) 16.9 millió forint, és mindössze 6 háznak volt biztosítása.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

A házakat is veszélyeztette a víz