Ami tegnap – mint hírül adtuk – feltételezés volt, ma már bizonyosság, az őssejtekkel való tiltott kezelések miatt négyen vannak rendőrségi őrizetben, köztük Seffer István doktor, a neves kaposvári plasztikai sebész is.

A különféle nyilatkozat-mozaikokból kiderült egy ukrán származású amerikai professzort és két másik személyt egy Budapesti klinikán épp egy őssejt beültetési műtét előkészületei közben füleltek le a rendőrök, ám Seffer doktor nem ott volt, őt Siófokon állították elő. Lakásán házkutatást tartottak, s az őssejt-ügyletekbe belemerült Kft. egyik vezetőjeként és tulajdonosaként került gyanúba. Időközben az a hír is elterjedt: a pesten elfogottak nem is őssejttel manipuláltak, hanem egyéb emberi fehérje volt fiziológiás sóoldatban...

Az ügy egyre kuszább, földerítése a rendőrség dolga, az ítélkezés a bíróságé lesz. Az ítélet meghozataláig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, még akkor is, ha most eléggé sötéten vetül a szereplőkre a gyanú árnyéka.

Hanem a Kaposváron és Somogyban különösen jól ismert és elismert dr. Seffer István pályaképéhez hozzájárulhat egy interjú felidézése. A beszélgetés régen, nyolc éve történt. Hogy hozzá képest hová jutottunk, azon el lehet gondolkodni.

A műtőben nyugodt és boldog

2001. december 21.

Sopronban a nyolcvanas évek végén kis híján megnyílt az első magyarországi magánklinika. A tervek ma is egy fiókban rejtőznek. Kaposváron viszont létesült hasonló gyógyintézet a rendszerváltás után két évvel.

– A Lövérekben lévő gyógyszállók egyikének vezetői hívtak a hűség városába. Épkézláb ötlet volt, hogy Ausztria szomszédságában plasztikai sebészetet hozzunk létre. Két okból bukott meg akkor a terv. Az egyik a szocialista egészségügyi kormányzat merev ellenállása volt, a másik az én idegenkedésem. A törekvés tetszett, de időközben mindinkább megerősödött bennem, hogy nem akarom elhagyni szűkebb hazámat, Somogyországot – emlékezett vissza Seffer István a tíz-egynéhány évvel ezelőtt történtekre.

Az ország legsikeresebb plasztikai sebészei között számon tartott szakember – aki ma már az orvostudomány kandidátusa – így most nem a nyugati határszélen dolgozik, hanem Kaposváron működteti magánklinikáját. Ehhez az állapothoz eljutnia azonban nem volt éppen könnyű. Gyanítható, hogy a szükséges konokság egy kisfiúban, a negyven évvel ezelőtti önmagában fészkelődött el.

– Apám rendőr volt, pajtásaim közül nem egy akart volna éppen az lenni, de nekem meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Eldöntöttem, hogy orvos leszek, sőt nagyjából azt is tudtam: valami sebészféle. Örökké bütyköltem, tehát úgy éreztem, hogy hasznosítanom kell majd a kézügyességemet. Így hát a csurgói gimnáziumban letett érettségi után a pécsi orvosegyetemet céloztam meg. Hetvenhétben vettem át a diplomámat.

– Ám akkoriban idehaza a plasztikai sebészetről nem sok szó esett. Hogyan indult el mégis ebbe az irányba?

– Éppen a mélységes hallgatás miatt. Az egyetemen legföljebb annyit hallottunk: ez kapitalista csökevény. Majdhogynem tilos volt róla beszélni. Ez keltette föl igazán az érdeklődésemet. Ezért igyekeztem elnyerni egy kaposvári sebészi állást, és már az általános sebészeten próbáltam alkalmazni egyes plasztikai elveket. A pályámat meghatározó igazi alapélmény azonban később érintett meg. Miután sebészszakorvos lettem, az a szerencse ért, hogy Zoltán János professzor, a magyarországi plasztikai sebészet élő klasszikusa maga mellé vett famulusának, és a központi honvédkórházban az ő osztályán dolgozhattam, tanulhattam.

S újra előbújt Seffer doktorból a kisfiúi csökönyösség meg a tilalmak áthágásának ingere. Meglehetős skandalumnak számított a nyolcvanas évek utolsó harmadában, hogy megpályázott, és el is nyert egy főorvosi állást Rómában, ráadásul az ottani amerikai kórházban. Onnan 1989-ben hazakerülve – többek nem kis megütközésére – magánorvosként kezdett dolgozni, és (a soproni helyett) egy kaposvári magánklinika terveivel állt elő, amelyek 1992-ben váltak valóra.

– Tagadhatatlanul az én malmomra hajtotta a vizet az akkor már közelgő rendszerváltás, amely, hála Istennek, be is következett.

– Viszont nyilván tud róla, hogy ha a szemébe nem is, de a háta mögött nem kevesen mondják: „Könnyű a Seffernek, a plasztikával nagyot lehet kaszálni.”

– Persze hogy ezt mondják. Én pedig azt mondom, mert láttam Rómában és másutt is példákat, hogy bármely más szakorvosként is magánintézményt alapítanék. Könnyen beszélek? Életem egy szép nagy darabját elvette, amíg megtanultam, hogy üzletembernek kell lennem, beszállítókkal kell huzakodnom és így tovább. Harmincan vagyunk, tizenhárom orvos, tizenegy középkáder (de csúf szó!), köztük több diplomás ápoló, valamint könyvelő, jogász és még néhány ember dolgozik a klinikán. Állandó a bizonyítási kényszer, hiszen éles szemek figyelnek bennünket. Ez volna könnyű?

– És a szenzációk, amelyeknek hírük kelt? Gondolom, nem kevés bevételt is hoztak. Támadtak-e emiatt irigyei?

– Hoztak. Támadtak. Voltak is... Ők nem bánnák, ha tönkremennénk. Szenzációk? Megtudták az újságírók, s szenzációt csináltak néhány különleges műtétből. De én nem ezeket tartom fontosnak. Sokkal inkább például azt, amelyikről szinte senki sem kérdezett: amikor egy (jobb kifejezést nem tudok) visszataszító ábrázatú gyereklánykán segítettem. Veleszületett hibáinak sokasága miatt minden gyerek elhúzódott tőle, nem akadt játszótársa. Most kedves arcú kislány, néhány év múlva szerelmes lesz belé egy fiú, összeházasodnak, gyerekeik lesznek... A műtőben vagyok nyugodt és boldog, meg akkor, amikor üzenetemre ilyen betegeim térnek vissza, hogy ellenőrizhessem állapotukat.

Somogy megye online - http://www.somogymegye.us/