Somogy az egyik legnagyobb kukoricatermelő

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az agrártermékek exportját vizsgálva megállapítható, hogy 2009-ben a kukorica volt a legfontosabb kiviteli termékünk - tájékoztatta szerkesztőségünket Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.

A tagállami kiszállítás és a 3. országokba irányuló export több mint 4 millió tonnát tett ki. Ez összességében 800 ezer tonnával nagyobb mennyiség, mint ami 2008-ban volt. Ennek ellenére a tonnánkénti 30%-os árcsökkenésből adódóan az export árbevétel globálisan csökkent, de így is a kiviteli össz. értékből, 5.112 millió Euróból 625 millió Euróval részesedett, vagyis a teljes agrárexport 12,2%-át adta.

Somogy az ország egyik legnagyobb kukoricatermelő övezete

 

A legnagyobb felvevő piacaink Olaszország 1,4 millió tonna vásárlással, ezt követte Románia, amely az exportmennyiség 1/5-ét, míg Németország és Hollandia annak 10%-át "vette fel". Somogy, mint az ország egyik legnagyobb kukoricatermelő övezete, a terményexportból és annak értékéből az elmúlt évben 8-10%-kal részesedett, ez által nagymértékben hozzájárult az agrárkiviteli célkitűzések megvalósításához - áll a tájékoztatóban.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online