Somogy legjobb sportolóit ünnepelték

A megjelenteket Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte.
A somogyi sportolók 2009-ben is kitettek magukért, amit jelez a több világ- és Európa-bajnoki aranyérem és dobogós helyezés, valamint a magyar bajnoki címek sokasága. Az idei gálavacsorán hat kategóriában hirdettek végeredményt.
Az utánpótlás-kategóriákban Fadgyas Viktória barcsi erőemelő, Vojvoda Dávid kaposvári kosárlabdázó és az 1. MCM-Kométa Kaposvár serdülő fiú röplabdacsapata bizonyult a legjobbnak. A felnőttek között a sok nagyszerű eredményt elérő sportoló közül Kovács Zsófia világbajnok uszonyosúszó, Sáfrán Mihály Európa-bajnok kajak-versenyző és a Csurgói KK férfi kézilabdacsapata kapta a legtöbb szavazatot. A fogyatékkal élő sportolók közül tavalyi eredményei alapján Árok Csaba műkorcsolyázó és Tapolczai Viktória úszó kaapott díjat.
A péntek esti gálavacsorán adták át a Somogy Megyei Sportszövetség új díjait is. Sárdi Árpád elnök az év sportvezetőjének választott ifjabb Süllős Gyulát, az év mecénását, Varga Jánost, valamint az Életműdíj idei díjazottját, Kökényesy Péter röplabdaedzőt köszöntötte. Az est díszvendége Gyulai Zsolt olimpiai- és világbajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke volt.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám