Szakad a Somogyért? - újabb képviselő lépett ki az egyesületből
A Somogyért 15 éves ünnepi közgyűlésen telt be a pohár Németh Lajos kéthelyi polgármesternél, aki politikai kicsapogással vádolta meg a Somogyért vezetését.
A magát civilnek valló szervezet elnöke Gyenesei István exminiszter, a Gyurcsány-kormány önkormányzati tárcájának vezetője. Németh Lajos úgy véli: nem azért adott támogatást a képviselőnek annak idején a szervezet, hogy a parlamentbe jutva a jelenlegi kizsákmányoló intézkedésekhez asszisztáljon.

Szétesőben Gyenesei hátországa, Németh Lajos is elhagyta az egyesületet
Németh Lajos, volt somogyértes megyei közgyűlési képviselő:
- Én úgy érzem, hogy teljesen baloldalra sodródott az egyesület, gyakorlatilag elvesztette ilyen értelemben az önállóságát, ez is oka annak, illetve ennek következménye, hogy nem tudom tovább ezt vállalni.
A szervezet továbbra is függetlenségét hangoztatja, bár elnöke a jelenlegi kormányt is miniszteri megbízottként segíti. A jubileumi közgyűlésen meglepődve fogadták Németh Lajos távozását. Szerintük még mindig pártatlan a szervezet.
Zana István, szóvivő, Somogyért Egyesület:
- Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mi ex-katedra nem a Fideszt támogatjuk. Nem is akartuk támogatni, eszünk ágában sem volt.
Ezt többen meg is erősítették a felszólalók közül.
Stikel János titkár, Somogyért Egyesület:
- Fogta a kistáskáját és elvonult, szóval, ha az MSZP-vel baja van, akkor mondja el.
Németh Lajos azonban állította: neki a Somogyérttel van baja, hisz 1994-ben pártoktól függetlenül alapították a szervezetet.
Gyenesi István, elnök, Somogyért Egyesület
- Négyen léptek ki, ebből egy a Lajos, ez semmilyen formában nem fogja érinteni az egyesületet.
Az egyesület elé már most beterjesztették az elnökség új tagjának megválasztását.
Németh Lajos távozásáról bővebb összeállítást láthatnak a Somogy Televízió hétfői Híradójában.
(SomogyTV)
-Z-