Szarvastolvajt fogtak a nagyatádi zsaruk

- Lábod belterületén igazoltatta a rendőrjárőr a Ladát - tájékoztatott Bíró Gábor a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának vezetője - Az intézkedés közben vette észre a rendőr, hogy a személygépkocsiban hét összekötözött lábú élő dám szarvas van. Ebből három a gépkocsi csomagtartójában, egy a gépkocsi hátsó ülésén kabáttal letakarva, további három szarvas pedig a hátsó ülés mögötti részen. A gépkocsi vezetője elmondása szerint az állatokat találta és azokat éppen le akarta adni. Az utas pedig azt állította, hogy a gépkocsiban észre sem vette, hogy állatok is vannak.
A szarvasok értéke az 5 dámszarvas és a két gímszarvas esetében összesen 900 ezer forint. Az autó vezetőjét és utasát bűncselekmény gyanúja miatt állították elő a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették őket. Ellenük hét rendbeli állatkínzás és egy rendbeli nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett miatt folytat szakértők bevonásával nyomozást a Nagyatádi Rendőrkapitányság.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

A rendőrség felvételei
Kraft Róbert
Somogy Megye Online