Szélsőséges plakátháború

Sajtóközlemény
Az elmúlt éjjelen bebizonyosodott: a Jobbik aktivistái tépik, rongálják Kaposváron a Fideszes jelölt és a Fidesz plakátjait. Az elmúlt hetekben folyamatosan tették ezt, de eddig nem találtunk rá bizonyítékot. Feltűnő volt, hogy a rongálások során az MSZP plakátjait nem bántották. Eddig csak gyanítottuk, hogy ezek alapján a városban induló harmadik párt, a tisztességet, megújulást, elszámoltatást hirdető Jobbik áll a háttérben.
Tegnap éjjel 22.50. perckor a kaposvári Arany téren azonban lebuktak a Jobbikos aktivisták: fényképfelvételek bizonyítják, hogy plakátokat rongáltak meg, átragasztották a Fidesz plakátjait. A rongálás során zsidó csillagot firkáltak az MSZP jelöltjének plakátjára, valamint a ,,Fidesz" szót ,,zsidesz" szóvá írták át.
A tettenérés során az elkövetők beismerték tettüket, azzal védekeztek, hogy a Fidesz nem hagy helyet nekik a ragasztásra. Elismerték azt is, hogy az MSZP plakátjait nem tépték le, csak a Fideszét.
A tettenérést három szemtanú tudja bizonyítani, és a plakátolás során használt autó rendszáma is rendelkezésünkre áll.A tettenérés bizonyítja: a Jobbik nem a kommunista utódpártot, az MSZP-t, hanem a Fideszt tekinti ellenfelének - ellenségének.
Az ügyben a Fidesz Kaposvári Szervezete büntető feljelentést tesz, valamint a Területi választási bizottságnál is bejelenti az esetet.
Egyben felszólítjuk a Jobbikot, törvénysértő tevékenységét fejezze be.

Dér Tamás
Fidesz Kaposvári Elnöke
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online