Szent László szobor Iharosban
A tizedik Szent László napok rendezvénysorozata különösen fényes ünneppel zárult vasárnap Iharosban. A templomkertben leleplezték a lovagkirály szobrát, amely egyben az első köztéri szobor a somogyi községben.
Az iharosi székhelyű Szent László Király Lovagrend jubileumi találkozóján leleplezett szobor Major Lajos vonyarcvashegyi fafaragó alkotása.

Horváth Győző, a rend nagymestere elmondta:
- Beérett egy évtized áldozatos munkájának gyümölcse a szép ünnepség keretében megáldott szoborral nemcsak a lovagrend, hanem a nagyobb közösség is gyarapodott.
Az ünnepi rendezvényt anyagi támogatásban részesítette Somogy önkormányzata is.

A megyében így mindinkább kiteljesedni látszik a szent király kultusza, hiszen az általa alapított somogyvári apátság, s az árpádházi uralkodó első ottani nyughelye okán a helybéliek évszázadok óta maguk közül valónak tudják Szent Lászlót.