Szertelenül – drogprevenciós tábor Somogyban
Dohányzás, alkohol és drog - mindháromnak aggasztó mértékben érintettje korunk gyermek és kamasz korosztálya. A leginkább veszélyeztetettek a kamaszkorú, halmozottan hátrányos helyzetű tinédzserek – mindenekelőtt a családból kikerült, gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő fiatalok.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, az Esza Kht. felhívására benyújtott pályázat eredményeként, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ történetében újszerű drogmegelőzési táborozáson vehetett részt 12 gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő kamaszkorú és utógondozói ellátásban részesülő fiatal, a Balaton déli partján, augusztus szerencsére még forró utolsó napjaiban.

A fonyódligeti Somogy Megyei Gyermektáborban megrendezett ",,Szertelenül" elnevezésű, rendhagyó drogprevenciós tábor öt napján a gyermekvédelmi központ Befogadó Otthonának, valamint Nyár utcai Gyermek és Utógondozó Otthonának fiataljai minden nap más és más szem szemszögből, más-más közreműködő szakember segítségével ismerhették meg a kábítószer fogyasztás lelki hátterét, formáit, következményeit, jogi ismérveit, de mindenekelőtt a mindezt kivédő lelki és fizikai állapot elérésének lehetőségeit.

A táborozás nyitó fórumán egy olyan pécsi, korábban szerfogyasztó fiatalemberrel ismerkedhettek meg, aki a fiatalok számára hitelesen tárta fel tapasztalatait, kínjait és fogodzóit, amik a ",,gödörből" való kijutásához vezettek.
Jakodáné Jendrek Zsuzsanna addiktológiai konzultáns, közoktatási és ifjúságsegítő szakértő, a Kaposvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársa ugyancsak tanulságos programmal kötötte le a résztvevők figyelmét, akik a produktív életstílus kialakításához és a drogok visszautasításához is támpontokat kaptak. Az INDIT Közalapítvány Tükör Somogy Megyei Drogambulancia Kaposvár Szenvedélybetegek Nappali Ellátója munkatársai, Jakab Júlia és Kovács Judit drogpreventorok a kritikus helyzetben történő pozitív döntéshozatal és az ehhez szükséges készségének fejlesztése terén igyekeztek elérni eredményeket a fiatalok körében, akik interaktív beszélgetés keretében tanulságos kisfilmeket is megnézhettek a program során. Herczeg Attila, a Somogy Megyei Igazságügyi Hivatal pártfogó felügyelője játékos, oldottabb formában, de rendkívül tanulságos ismeretekhez segítette hozzá a közösséget. Ugyancsak sok lényeges információval szolgált Fenyvesi Bettina főhadnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Áldozatvédelmi és Bűnmegelőzési Osztálya munkatársának tájékoztató előadása, a kábítószer fogyasztással összefüggő hatósági, jogi szabályozás, büntetőjogi szankciórendszer témakörében.
A lelki egészségvédelmi tréningekben, egészségfejlesztési és sokszínű sportprogramokban gazdag táborozás végén vetélkedő keretében adtak számot megszerzett új ismereteikről a fiatalok, akiket a központ munkatársai közül Pécsi Gyuláné, Szabó Zsuzsanna és Tárnai Judit kísértek el a táborozásra.
