Szociálpolitikai konferencia Siófokon – '',,A jóléti állam esélyei''

A Somogy Megyei Idősügyi Tanács a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával és a Park Szociális Otthon szakmai közreműködésével országos szociálpolitikai tanácskozást szervezett 2009. május 13-14-én Siófokon.

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei”

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei”

 

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei”  

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei”

 

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei” 

 

 

Szociálpolitikai konferencia Siófokon – „A jóléti állam esélyei”

 

 

A konferencia fővédnöke Balás Béla megyéspüspök és Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke volt.

 

A konferencia első napján előadást tartott többek között Hegedűs Zsuzsa szociológus, dr. Cser Ágnes az EDDSZ elnöke, Prof. dr. Iván László gerontológus, egyetemi tanár, Soltész Miklós országgyűlési képviselő, Dr. Pósfai Gábor a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének alelnöke. A rendezvényt megtisztelték és kifejtették álláspontjukat a magyarországi szociálpolitikával kapcsolatban a történelmi egyházak képviselői.

A második napon szekcióülések keretében vitatták meg a résztvevők az aktuális problémákat. A konferencia zárásaként sor került a siófoki Szociálpolitikai Nyilatkozat elfogadására. A nyilatkozat üzenete, hogy van kiút a legmélyebb kirekesztettségből is, a társadalmi mobilitás újbóli beindításával és a családtámogatási rendszer talpraállításával.

 

A konferencián 100 fő vett részt. Az ország minden területéről érkeztek a szociális szociális szakemberek és a szociális igazgatás képviselői.

 

 

 

 

 

SZOCIÁLPOLITIKAI NYILATKOZAT

 

Cselekvő szociálpolitikát, szilárd alapokon!

 

Jelen nyilatkozat azon szociális szakembereket kívánja megszólítani, akik tudják, hogy értékrendszer és hit nélkül az állami szociális politikák folyóhomokra építik az időszerűen folyton változó, kacskaringós elképzeléseiket.

Új, konzervatív alapokra van szükség, mert a szociális jogok sincsenek kötelezettségek és szabályok nélkül, s nem lehetnek életképesek állandóság és kiszámíthatóság híján.

Biztos alapokat és aktivitásra ösztönző szociálpolitikát kívánunk kialakítani!

 

Világos, vállalható és válaszokat adó társadalompolitikai célkitűzés szükséges a tisztességes szociálpolitika kialakításához. Ám ez nem csak és nem elsősorban a politika feladata – de annak kötelessége, hogy ne gátolja azt.

Olyan jövőképre van szükség, amely a társadalmi mobilitás újbóli beindítására alapoz, s azt üzeni: van kiút a legmélyebb kirekesztettségből is!

 

1.   Újra szét kell választani a családpolitika és a szociálpolitika feladatait, céljait és eszközrendszerét. A családpolitikának nem feladata a szegénypolitika szolgálata, de a legszegényebbek se csupán a családtámogatásokra számíthassanak. Egyszerre legyen jelen az adókedvezmény, az alanyi jogú családtámogatás és a rászorultság-elvű (korábban megszűntetett) segélyezés. Újra talpára kell állítani a családtámogatási rendszert! A célzott, igazságos és méltányos családpolitikának ez az alapja.

2.   A szociálpolitika feladata viszont, hogy kezeljen minden más helyzetet, méltánytalanságot, elesettséget és problémát. A szociális politika célja az legyen, hogy a munkaképtelen és egyéb okból inaktív személyeket, s a velük élő családokat segítse.

3.   Szegények márpedig mindig közöttünk lesznek, de a nyomort mérsékelni lehet és kell, mert a nyomor elviselhetetlen. A nyomorban nincs jövő, a pauperizmusra alapozni semmit sem lehet. Szégyenfolt. Szégyen, hogy idén télen is tucatszámra fagytak halálra a szomszédaink, az utcánkban, a falunkban, a városunkban élők. Európai ország ezt nem viselheti el.

4.   Nem a milliárdos elit fényűzése, hanem a kis- és közepes vállalkozások döntő többségét elindító középosztály tud munkát, megélhetést teremteni. Ha megroppan a tisztes közép, oda a gerincoszlop tartóereje is, s hamarosan hiányoznak az adóforintok is a segélyezésből.

5.  A tevékeny szociálpolitika cselekvési alapja csak az önsorsukért tenni képesek aktivitásának felkeltése, az előrelépés segítése és ösztönzése lehet. A foglalkoztatás nem csak munkaalkalom, hanem munka-akarat kérdése is.

6.  Középpontba kell állítani a család óvó közegét, s a társadalmi helyreállító munkába segítségül kell hívni annak megtartó erejét. Olyan ellátásokra, szolgáltatásokra van szükség, amelyek az állampolgárok, a családok, egyes társadalmi csoportok (például: idősek), a valamitől megfosztottak helyzetét az autonómiájuk, döntési lehetőségük helyreállításán keresztül javítja, tehát a jóléti függést csökkenti. Éppen ezért kell erősíteni azokat a mechanizmusokat, amelyek az öngondoskodásra ösztönöznek, hogy az egyén képes legyen magáról és családjáról gondoskodni.

7.  El kell érnünk, hogy az alkotmányos alapon álló szociális politika ne játszhasson kénye-kedve szerint a szociális szolgáltatókkal. Az egyházi és civil szerepvállalást a szolgáltatások területén erősíteni kell, segíteni kell felszínre hozni a civil világban szunnyadó újító erőt, nem pedig folyamatos létbizonytalanságban tartani a fenntartókat, szolgáltató szervezeteket. A túlzott bürokráciát haladéktalanul le kell építeni!

8.  Megkerülhetetlen a konzervatív szociális politika szempontjából, hogy az erkölcsi kérdéseknek helye van a szociálpolitika mezején: nem csak a szeretet-alapú segítő tevékenységben, a jómódúak adományozói kedvének és szándékának, de a szegénységben élők önbecsülésének és etikus, társadalomba illeszkedő, illeszkedni kívánó magatartásában egyaránt. A devianciát nem támogathatjuk a normalitás rovására, az ehhez kapcsolódó gyakorlattal haladéktalanul fel kell hagyni.

 

Az egyetlen, s mindenki számára felkínálható alap az igazságosság és a tenni akarás lehet. A valódi esélyek megteremtése és a tevékenység díjazása, a nyomorból kilépni szándékozóknak nyújtott segítő kéz és a teljesen elesettek felsegítése – akkora és olyan segítség megadásával, amekkora és amilyen szükséges, de mindig a probléma keletkezéséhez legközelebb. A reális szociálpolitikának figyelembe kell vennie a települések közötti különbségeket. Ez sokszínű és az államtól messzebb, de a rászorulókhoz közelebb álló támogatásokat és szolgáltatásokat jelez.

A „faragott lábú íróasztaloknál” meghozott döntések korán túl kell lépni. Az autonómiára és szabad szolgálat-gyakorlásra van szüksége a szociális szakmának is végre.

A közösségek építése, a szubszidiaritás elvének gyakorlati alkalmazása és az egyházi, valamint civil erők újbóli bekapcsolása nélkül nem lehet méltányos és igazságos állami szociálpolitikát folytatni.

 

Siófok, 2009. május 14.