Teljesítménydíjas kötelező biztosítás

A legutóbbi KGFB kampány éles árversenyt, minden eddiginél alacsonyabb díjakat eredményezett. Az átlagdíjak az idei periódusban elérték a mélypontot: a tovább zsugorodó díjak miatti eredménykiesést a biztosítók minden valószínűség szerint már csak a szolgáltatás színvonalának csökkentésével és szigorúbb kárelbírálással tudnák kompenzálni. Egyes jelek arra utalnak, hogy már a jelenlegi díjszint sem feltétlenül biztosítja számukra a kívánatos eredményességet. A díjemelési nyomás egyre nagyobb tehát a biztosítókon, ugyanakkor egyértelmű, jelentősebb tarifaemelést - az alkuszok által biztosított összehasonlíthatóság miatt - nem kockáztatnak meg. A díjszínvonal rendezése kapcsán kapóra jöhet viszont az a szabálymódosítás, amelynek értelmében az autó hengerűrtartalma helyett 2011-től a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A teljesítmény alapú besorolás bevezetését az indokolta, hogy a motorok már egyre kisebb hengerűrtartalommal tudják ugyanazt a teljesítményt nyújtani, a nagyobb teljesítmény pedig nagyobb veszéllyel, és így több kárral is jár. A biztosított gépjárművek adatai alapján elvégzett összehasonlítás azt mutatja, hogy a gépkocsik több mind egyharmada kerül majd más kategóriába az új szisztéma alapján. Főleg az idősebb, dízel üzemű autók esetében várható kedvezőbb besorolás, ugyanakkor az újabb, sportosabb gépkocsik akár kettővel magasabb díjkategóriába is kerülhetnek.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online