Turisztikai beszámoló a Megyeházán

Sárdi Árpád, a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DRIB) elnöke sajtótájékoztató keretében, prezentációval egybekötve mutatta be a turizmus fejlesztésének 2006. és 2010. közötti dél-dunántúli eredményeit a somogyi Megyeházán, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elmúlt években végzett munkáját ismertette.

Miután június 16-i hatállyal visszavonta a miniszter Sárdi Árpád DRIB elnöki megbízását, a szocialista politikus az eddig elért eredményekről számolt be a somogyi Megyeházán. - Ez az élet rendje, ezt természetesnek tartom kormányváltás után - kommentálta a miniszteri döntést a politikus, majd hozzátette: a turisztikai forrásokat nem az idegenforgalmi bizottság ítéli oda, ez a területfejlesztési tanácsok hatásköre. A 2007-2013-as uniós tervezési időszakra adható 38 milliárdos régiós keretből 21 milliárd forintnyi támogatásról döntött eddig a szocialista vezetésű fejlesztési tanács, 2013-ig 17 milliárd sorsáról dönthetnek még, ennyit lehet turisztikai fejlesztésre fordítani. 11 pályázati konstrukcióban 77 darab támogatott pályázata volt eddig a régiónak. A fejlesztések területei pedig a komplex turisztikai projektektől, a gyógyfürdő- és szállásfejlesztésekig terjedtek.

Megvalósult fejlesztésekről és tervekről is hallott a sajtó

 

- Nagyon sajnálom, hogy van pár olyan szállásfejlesztés, gondolok itt a nagyatádira, lengyeltótira és picit félek a kaposvári Kapos Hoteltől is, hogy vajon meg tudja-e a tulajdonos valósítani, mert a válság miatt nem kapta még meg hozzá a hitelt. Ezek a pályázati pénzek pedig visszakerülnek a területfejlesztési tanácshoz - mondta Sárdi Árpád, majd hozzátette, hogy a térség turisztikai desztinációs menedzsmentjeinek kialakítása is feladata volt a DRIB-nek, melyek között sajnos csak egyetlen somogyi alakult meg. Az elmúlt négy év értékeléseként elmondta még, hogy véleménye szerint olyan turisztikai fejlesztések történtek, melyek megfelelnek a huszonegyedik század kihívásainak.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám