Tűzijáték vagy adakozás?

Több fórumon is elhangzott, hogy idén ne rendezzenek a települések tűzijátékot augusztus huszadikán, hanem ajánlják fel annak költségét az árvízkárokat szenvedettek javára. A károsultak megsegítését az emberek többsége is támogatja. Rövid somogyi tűzijáték körkép.

Siófok önkormányzata szerint a turisták miatt mindenképpen lesz tűzijáték, ezt a helyi Fürdőegylet bonyolítja le, a város ehhez csak hozzájárul. Ők sok egyéb módon támogatták már eddig is az árvízkárosultakat, többek között ingyenes tábort szerveztek a katasztrófa sújtotta településeken élő gyermekeknek, a Fürdőegylet pedig egy felsőzsolcai család házát újítja fel. Zamárdi a tűzijátékra elkülönített összeget, mintegy 3-400 ezer forintot átutal az árvízkárosultak javára. A hagyományos tűzijátékot szponzori segítséggel tartanák meg, amibe a polgármester is besegít, emellett ők is ingyenes tábort szerveznek az érintett gyermekeknek. Fonyódon csökkentett paraméterekkel, de lesz tűzijáték, a jótékonykodásról azonban nem feledkeznek meg.

Sok település támogatja az árvízkárosultakat

 

- A képviselőtestület úgy döntött, hogy az idei tűzijáték árát, azaz 300 ezer forintot felajánl a Magyar Önkormányzatok Szövetségének keretén belül a sátoraljaújhelyi önkormányzati intézmény felújítására - mondta Hídvégi József, Fonyód polgármestere. Balatonbogláron a Boglári napok főszponzora rendez tűzijátékot augusztus 21-én, az önkormányzatnak ez az eddigiekhez hasonlóan idén sem kerül semmibe. A balatonlellei látványosság elmarad, a település vezetése úgy döntött, hogy az erre fordított összeget inkább az árvízkárosultak megsegítésére ajánlják fel. Barcson sem röppennek fel idén a rakéták. Ott szintén vállalkozók szokták ezt finanszírozni, idén azonban erre nem kerül sor. Csurgón idén augusztusban pénzhiány miatt elmarad, Marcaliban eddig sem volt és idén sem lesz, Nagyatád pedig csak július közepén dönti el, hogy megtartják-e az 1989 óta minden évben látható tűzijátékot. A polgármester szerint azonban ennek összegét, mintegy félmillió forintot mindenképpen felajánlanak az árvízkárosultak javára. A megyeszékhely vezetése még nem döntött a tűzijátékról.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online