Új szabályok szerint közlekedünk jövőre

Péntektől több mint 60 ponton módosulnak a kormány által novemberben elfogadott  közúti közlekedés szabályai. Az új KRESZ változásai között szerepel a hatósági jelzés használatára és több sebességkorlátozásra vonatkozó passzus is.



A módosítás egyebek között pontosítja a rendszámhasználat szabályait. A KRESZ eddig csupán azt írta elő, hogy a járműnek rendelkeznie kell hatósági jelzéssel. A továbbiakban kimondja azt is, hogy a rendszámot jól látható helyen és módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell. A rendszám és közterület-használati engedély nélküli, mellékutakon tárolt járműveket a korábbi 30 helyett már 10 nap után elszállíthatják a tulajdonos költségére.
3.500 kilogramm megengedett össztömegig egységesülnek a sebességhatárok. Korábban a 2.500 kilogramm fölötti járművekre alacsonyabb sebességhatárok vonatkoztak. A módosítással 3.500 kilogrammig a 130-110-90-50 sebességkorlátozás érvényes. Az ekkora járművek konstrukciós sajátosságai, teljesítménymutatói már megegyeznek, így a különbségtétel a továbbiakban nem indokolt. 
A módosítás pontosítja a leállósáv használatának szabályait is. Tételesen rögzíti azokat a kivételes eseteket, amelyekben egy jármű a leállósávon haladhat, megállhat vagy várakozhat. Ilyen például a műszaki meghibásodás vagy mentés, forgalomellenőrzés, útfenntartás vagy úttisztítás. A leállósávot a használatára jogosultaknak is a lehető legkorábban el kell hagyniuk. A jogszabályváltozással új táblák is megjelennek, a "Környezetvédelmi övezet (zóna)" jelzés alkalmazásával a sűrűn lakott területeken korlátozható a környezetet szennyező gépjárművek közlekedése.
Megszűnik a számszerűsített sebességkorlátozás a vasúti átjárókban. A lakott területen legfeljebb 30, lakott területen kívül legfeljebb 40 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást általánosabb megfogalmazás váltja fel. A jogszabály ezen túl fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat. Ahol a pontos sebességkorlátozás változatlanul szükséges - például nehezen belátható vasúti kereszteződésekben -, ott ez tábla kihelyezésével megoldható.

Kraft Róbert
Somogy Megye Online