Ünnep Baglaspusztán

A Kaposmérőhöz tartozó Baglas mindössze egy utca, az utcában néhány ház, ahol egy cigány közösség éli mindennapjait. A közel 100 lelkes település Somos László plébános és munkatársainak szerető gondoskodását élvezi - nincsenek magukra hagyatva.

Tavaly, a tanév kezdetén szentelték fel azt a közösségi házat, amelyben az iskolás gyerekek számára minden délután tanodai foglalkozásokat tartanak. Tanítók, fejlesztő pedagógusok irányítják az iskolások leckeírását, gyakorlását, másnapi felkészülését. és alapítványi alkalmazásban álló szociális munkások segítik a közösséget

A Kaposvári Püspökség most további áldozatot vállalt a tanoda épületének bővítésével – megépítették a mosókonyhát és a fürdőhelyiséget, ahol az utca lakói kimoshatnak, tisztálkodhatnak. Nagy áldás ez abban az utcában, ahol a házak nagy részében nincs vezetékes víz.

pa110075_2_webre_364_20081013125520_99.JPG

A rövid igeliturgiát Varga László kaposvári plébános, Somos László esperes és Lankó József alsószentmártoni plébános (aki maga is cigánypasztorációval foglalkozik) mutatta be, majd Lankó plébános úr felszentelte az új épületrészt.

Az ünnepség a Kaposmérőn és Kaposfőn működő cigány együttesek zenés-táncos műsorával folytatódott, majd megérkezett a finom pörkölt és rizs, mindenki jól lakhatott az igen finom, korai vacsorával.

Közben volt időnk végigsétálni a házak között, ahol a nyár végére Somos atya szervezésében felújított épületek, kijavított tetők jelzik, hogy a cselekvő szeretet milyen csodákra képes.

Varga Mária