Ünnepi szakmai rendezvénysorozat a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központban
„Te sem vagy más” – VII. Gyermekvédelmi Hét
A magyar lovasíjászat professzionális szintű mestere, Kassai Lajos kaposmérői lovasbirodalmában, annak is a völgy mélyében megépített jurtáiban került sor a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ „Te sem vagy más” – VII. Gyermekvédelmi Hét címmel megrendezett ünnepi programsorozatának nyitórendezvényére.
A hagyományos, ezúttal hetedik alkalommal megvalósult eseménycsokor nyitórendezvényén a kaposvári Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthonból, a toponári Befogadó Otthonból és nevelőszülői családokból érkezett gyerekeket jól fűtött jurtákban várta Kassai Lajos, aki az élmény dús íjász- és lovasbemutató mellett azzal a felajánlással is meglepte a közösséget, hogy a jövőben más alkalmakkor is szívesen fogadja a lovagláshoz, a lovasíjászathoz kedvet érző fiatalokat.
A befogadó otthonok részéről nagy várakozás előzte meg a rendezvény második napján sorra került, hiánypótló szakmai napot. Az eredményesnek bizonyult fórumon a térségünk négy megyéjéből, Somogy, Tolna, Baranya és Zala megyéből, valamint a Fővárosi TEGYESZ befogadó otthonaiból érkezett gyermekvédelmi szakemberek, pedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok, Szakértői Bizottságban tevékenykedők, családgondozók osztották meg nézeteiket a befogadó otthonok sajátságos, azonban a vonatkozó jogszabályokban kevéssé részletezett feladat- és követelményrendszeréről. Mihály-Tamás Katalin, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet gyermekotthoni ellátási szakterületi referense előadásával is közreműködött a programon, amelyen a szökött kiskorúak felkutatásával kapcsolatos feladatok, a tág korosztályi összetételű gyermekcsoportok érdemi fejlesztési és szabadidős lehetőségei, és a 22 napi időtartamban maximált ideiglenes elhelyezés betartásának problémái is napirendre kerültek. A résztvevők az értékes előadásokon túl, egymás eredményeiből és kudarcaiból is sokat meríthettek a fórumon. Végül egyöntetűn abban állapodtak meg, hogy a jövőben rendszeresé teszik az innovációs szándékú szakmai találkozásaikat, vitafórumaikat, az ideiglenesen beutalt gyermekek nevelése, a szakmai munka hatékonyságának emelése érdekében.
Ugyancsak ezen a napon került sor a „Mi lesz velem tíz év múlva” címmel meghirdetett rajz és versíró pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére. Az alkalomra a befogadós gyerekek a kirándulásokon gyűjtött terményekből készített díszekkel, „Őszi ajándék” című kiállításukkal öltöztették fel a gyermekvédelmi központ földszinti auláját, ahol a pályázatra érkezett rajzokat is megtekinthették a résztvevők. A pályázat legtehetségesebb kis alkotóinak Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke adta át az ajándékjutalmakat, amelyek összeállításáról a támogató „Együtt-Egymásért” Alapítvány és a MAGYISZ Somogy Megyei Szervezete gondoskodott. Porczió Györgyné, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója a támogatóknak köszönte meg a segítséget, akik az idei évben sem hagyták magára az intézményt.
Az idei évben 24 férőhelyesre bővült, a nagyszabású felújításnak köszönhetően megszépült befogadó otthonban „Visszapillantás” címmel a befogadó otthon egykori munkatársainak és növendékeinek bensőséges és derűs találkozójára került sor.
A rendezvény harmadik napján a csecsemőkorától állami nevelésbe került, szülői háttér nélkül mégis tiszteletreméltó eredményeket elért Kothencz Jánossal találkozhatott a mintegy nyolcvan fős gyereksereg – az „Ő is innen indult…” című programon. A fiatalok előzőleg megismerhették az Ösztön címmel a Mozgókép Közalapítvány támogatásával nemrégiben megjelent potréfilmet Kothencz Jánosról, a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedőket támogató szegedi Ágota Alapítvány alapítójáról, aki személyes életútjával az egyik leghitelesebb mintaként szolgált a résztvevő fiatalok számára. A beszélgetés után került sor a nagy izgalommal várt Jégkorszak 3 című film ajándék-vetítésére, a Palace Cinemas Kaposvár támogatásának köszönhetőn.
A gyermek- és lakásotthonok szakmai napjára a Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthonban a rendezvény negyedik napján került sor, azzal a szándékkal, hogy egymás tevékenységének megismerésével módszertani ismereteket nyerjenek a résztvevők, a kaposvári Zita Gyermekotthon, Pécsi utcai lakásotthon, a Befogadó Otthon és a Szakértői Bizottság munkatársai. Mindenekelőtt a nevelési problémákról és ezek megoldási lehetőségeiről, a jutalmazási és elmarasztalási eszköztár változásairól esett szó a fórumon. Elhangzott, hogy a jelenleg meghatározó nevelési elv a ráhagyó, engedékeny és a gyermeki jogokat feltétel nélkül biztosító hozzáállást vetíti előre, azonban a fórum résztvevőinek véleménye szerint ennek megvalósításához nem kaptak módszertani segítséget, szakirodalom és tréningek formájában sem. A fórumon a lakásotthonok magas működtetési költségével és a szakellátásban betöltött jövőbeni szerepével kapcsolatos dilemma is előtérbe került. Megerősítést nyert azonban, hogy mégis ez a leghatékonyabb háttér a fiatalok önálló, családi életre történő felkészítése szempontjából. A fiatalok szökéseinek magas aránya ugyancsak napirendre került, ahogy az a kérdéskör is, miként lehetséges a pénzügyi recesszió időszakában célravezető és hasznos szabadidős programokat biztosítani a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedők számára.
A legidőszerűbb témakörök megvitatásával került sor a rendezvény ötödik napján nagybajomi művelődési ház zsúfolásig telt nagytermében a Somogy megyei nevelőszülők továbbképzésére. A nevelőszülői családokat érintő változásokról és a gyermekvédelmi törvény módosításáról Porczió Györgyné igazgató tájékoztatta a résztvevőket. Dr. Horváth Ágnes gyermekpiszchiáter a pszichoaktív szerek használatával kapcsolatos tudnivalókról, Duenas-dr. Berdár Valéria gyermekjogi képviselő pedig a gyermeki jogok érvényesüléséről tartott előadást, a nevelőszülői családok vonatkozásában. A segítő beszélgetések során szerzett tapasztalatait az intézmény pszichológusa osztotta meg a résztvevőkkel, akik a szakmai nap zárásakor örömmel fogadták a nevelőszülői családokban nevekedő gyermekek színvonalas ünnepi műsorát.
A Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthon szervezésében a Gyermekvédelmi Hét hagyományos zárórendezvényén, szombaton ezúttal is a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában mérhették össze rátermettségüket teremfociban a somogyi gyermekvédelmi intézményeinek válogatott csapatai.
(Troszt Éva)


