Válság utáni idegenforgalmi remények

Az ülésen elhangzott, hogy a gazdasági válság éreztette hatását világszerte a turisztikai ágazatban is, így Magyarországon is. Hazánkban tíz százalék alatt maradt a csökkenés. Ráadásul az idei év is elég gyengén indult, bár a várakozások szerint a pécsi programok vonzhatnak megyénkbe is érdeklődő turistákat. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozataiban Somogy is részt vesz, így nem kizárt, hogy sikerül rövidebb programokra idecsalogatni a baranyai megyeszékhelyre látogatók egy részét.
A falusi turizmussal foglalkozókat hátrányosan érintő új adózási jogszabályról is tanácskoztak az idegenforgalmi szakemberek. Megszűnt az ágazat adókedvezménye, másrészt vállalkozóvá kell válnia annak, aki a saját vendégeinek étkezést is biztosítani akar.
Az ülésen döntés született arról is, hogy Kaposvár négy nagy rendezvényének támogatására 15 millió forintot fordítanak.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online