Változik a közüzemi számla

Több pontjában megváltoztak az energiaszolgáltatókra vonatkozó törvények végrehajtási rendeletei - tette közzé a Magyar Közlöny. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy az érintett tárcák meghatározták a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatók által kibocsátott számlák számlaképére vonatkozó minimális követelményeket és részletes előírásokat.


A rendelet kötelező jelleggel írja elő, hogy a számla megjelenítése során kiemelést kell alkalmazni a fizetési határidő, a fizetendő összeg és azon azonosító jelsorozat esetében, amellyel a felhasználó az egyetemes szolgáltatónál az ügyintézés során egyértelműen tudja azonosítani magát, a felhasználási helyet vagy a szerződését.

Ezentúl, az egyetemes szolgáltató köteles a számlán alkalmazott rövidítések és a felhasználók számára nehezen érthető szakkifejezések magyarázatát rendszeresen, legalább évente egyszer a számlán vagy ahhoz csatoltan megadni.


A Magyar Közlönyben most megjelent rendeletek között több a szociális rászorulók késedelmes gáz- és villanyszámla-teljesítésének eseteit tárgyalja, az áramszolgáltatás kikapcsolásával kapcsolatosan pedig hajszálnyival engedékenyebb lett a szabályozás a fogyasztóval szemben, már ha a következő módosítást egyáltalán fel lehet fogni érdemi könnyítésként: Amennyiben a szolgáltatás szüneteltetéséről szóló értesítés nem kereste jelzéssel érkezik vissza a szolgáltatóhoz, akkor az iratot - az ellenkező bizonyításig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő tizedik munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni - az eddigi öt munkanap helyett.


Ezen túl a földgázkereskedő köteles honlapján közzétenni és ügyfélszolgálatán térítésmentesen a felhasználók rendelkezésére bocsátani a szolgáltatási területén működő, az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet szerint kijelölt vagy akkreditált energiaauditot, energetikai szolgáltatást végző tanúsítók listáját és elérhetőségét, illetve az energiahatékonyságot javító intézkedések, programok hozzáférhetőségét.


A földgázellátásról szóló törvény végrehajtási rendeletei közé lépett az is, mely szerint a földgázelosztó az egyetemes szolgáltatóra vonatkozó rendelkezések szerint köteles ügyfélszolgálati irodát létesíteni.



Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online