Változó buszmenetrend?

A helyi igények jobb kiszolgálása érdekében január 4-től megváltozik a Kapos Volán menetrendje - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM). A közösségi közlekedés menetrendjeinek decemberi megváltozása következtében Segesden megszűnt a vasúti személyszállítás, azonban a vonatokat helyettesítő buszjáratok menetrendje nem igazodott a mindennapok igényeihez.
December 30-án megegyezett az új menetrendről a település vezetője és a menetrendi előkészítést végző Regionális Közlekedésszervezési Iroda (RKI), ennek értelmében a Kapos Volán új buszok forgalomba állításával és a jelenlegi menetrend megváltoztatásával biztosítja a lakosság igényeinek megfelelő eljutást a környező településekre.
Az új menetrend az egyeztetések jegyzőkönyve szerint megoldást kínál a polgármester által felvetett problémákra, azzal az egyeztetésen jelenlévők egyetértettek.
Az internetes menetrendkeresőben azonban nem találtunk olyan változást, mely elősegítené a segesdiek munkába és iskolába járását.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online