Veszprémi kirándulás
A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ munkatársainak februárban indított, a nevelőszülői családokban nevelkedő gyermekek fejlesztését célzó kétéves TÁMOP 5.2.5. pályázati projektje keretében július első szombatján egynapos kirándulásra készülhettek a foglalkoztató és fejlesztő program-sorozatban érintett 10-14 éves korú gyerekek és fiatalok.
A nagyszabású projekt szabadidős és közösségfejlesztő tartalmú programjai keretében előkészített kiránduláson összesen negyven nagybajomi és kaposvári nevelőszülői családban nevelkedő fiatallal indult útnak az autóbusz. A különjárat első útja a veszprémi állatkertbe vezetett.

A gyerekeknek nagy élménnyel szolgált a gazdag állatsereglet megismerése – nem kevesen most először jártak ebben az állatkertben - és a több órás közös séta, majd az állatkerttel szomszédos erdei panzióban elköltött ebéd.

A következő állomást, Balatonlellét ugyancsak nagy izgalommal várták, hiszen itt koraestig nagyot lubickolhatott, úszhatott a gyerekcsapat, sőt a part menti pályán futballban is összemérhették rátermettségüket.


Remélhetően a következő kirándulás is hasonlóan remekül sikerül, a jövő tavasz derekán ugyanis kétnapos kiránduláson vehetnek majd részt a TÁMOP 5.2.5. projektben foglalkoztatott gyerekek és fiatalok.