Világok világa lett egy estére Nagyatád

Fantasztikus hangulatú teltházas koncertet adott kedden este a nagyatádi Művelődési Házban az immár harminchárom esztendős Kormorán zenekar. Két és fél óra valóságos örömöt, igazi életre szóló élményt tolmácsoltak közönségüknek. A hangulat már az első pillanatoktól kezdve mérhetetlen magasságokban járt. Zenész és néző között ilyen csodálatos kontaktus ritkaságszámba megy. Látszott, hogy ez nem egy volt a sok koncert közül. Ez maga a koncert volt. Nem ledarálva a bulit, hogy minél hamarabb mehessenek haza, hanem vidáman, felszabadultan, a közönség kedvét keresve zenéltek. Lengtek a zászlók, együtt énekelt több száz ember.
A Kormorán igazi Magyar zenekar. Így, nagybetűvel. A népzenét sikeresen ötvözik a rock-kal. Szövegvilágát tekintve pedig a magyar szívekhez szól. Mind a tizenötmillió magyarhoz, ahogy azt Koltay Gergő már több koncert közben kifejtette. Ahogy azt is, hogy szerinte hasonlóan gondolkodik ő és közönsége. Elnéztem az arcokat és megállapítottam, hogy ebben igaza lehet.
Ismerősek voltak ezek az arcok más rendezvényekről is. Viszont akadt olyan is, akit még nem láttunk Kormorán koncerten. Mindentől független országgyűlési képviselőnknek megkezdődött kampánya, megmutatta magát a nemzeti érzelmű embereknek, jelezve, hogy ismét fordult a szél, már nem szocialista kormány tagja szeretne lenni.
A koncert értékéből azonban ez a momentum sem vont le semmit, az immár hagyományossá váló évzáró várhatóan jövőre is megrendezésre kerül a Rinya-parti kisvárosban. Úgy tűnik, ettől Koltay Gergely sem zárkózik el, hiszen csodálatos közönség, kellemes élmények kötik Nagyatádhoz.
Aki pedig nem volt ott? Az igazán sajnálhatja. Viszont aki látta kedden este a Kormoránt, az megtapasztalhatta, hogy milyen remek érzés volt két és fél órára magyarnak lenni Nagyatádon.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online