Zajlik a matek érettségi

Matematikából középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia és német nyelven is lesz érettségi. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart, a vizsgázó először az I. feladatlapot tölti ki 45 perc alatt, majd a II. feladatlapot oldja meg, erre 135 perce van. A matematika vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 240 perces. A vizsga két részből áll, a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.
A diákok a vizsgán közép- és emelt szinten is függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, szögmérőt használhatnak, ezekről maguknak kell gondoskodniuk. Az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: MTI