Az időjáráson kívül mindenki jótékonykodott

Nem fogadta kegyeibe az időjárás a Traianus Lovagrend II. jótékonysági fesztiváljának szervezőit és a kaposváriakat szombaton. A rossz idő ellenére sokan ellátogattak a városi Sportcsarnokhoz, hogy adakozhassanak.

A szabadtéren felállított sátrak szolgálták volna a nemes célt, hogy minél többen bemutatkozhassanak a kaposváriaknak, s minél több adományt gyűjthessenek a Kaposi Mór Oktató Kórház csecsemő- és gyermekosztályának. Az időjárás azonban közbeszólt, és kénytelenek voltak a szervezők a sportcsarnokba bevinni az egész rendezvényt.

D. Tóth Kriszta és Szikra László

 

Szikra László, a Traianus Lovagrend elnöke, a fesztivál ötletgazdája elmondta: ezúttal is az volt a cél, hogy az emberek érezzék jól magukat, s egyúttal cselekedjenek jót, közvetlenül eldönthessék, hogy a bemutatkozó szervezetek, intézmények közül kinek tesznek egy lovagias felajánlást, vagyis támogatást.

Szita Károly polgármester a város nevében egy 50 ezer forintos utalványt adott át a lovagrendnek, akárcsak a rendezvény egyik védnöke, Kiss László alkotmánybíró. Varga Gábor a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója finom balatoni borokkal érkezett, melyekre licitálhattak a minőségi italok kedvelői.

Kaposvár tortái

 

Az "Ajánld fel a csokid árát!" címmel elindított kezdeményezés során félmillió forintnyi csokiról mondtak le a kaposvári gyerekek, mely összeg a "Kaposvár Tortája" cukrászverseny tortáinak értékesítéséből befolyt bevétellel együtt a kórház támogatását növelte.

A támogatandók közé bekerült Puskás Bence is. A tízéves nagyatádi kisfiú kétszer volt már Németországban őssejt-beültetésen, s most a harmadik beavatkozás árát szeretnék előteremteni. A központi idegrendszeri sérülés gyógyítása hagyományos módszerekkel még nehézkes, ezért folyamodtak a ma még viszonylagos újdonságnak számító terápiához. A mostani fesztivál bevételéből ugyan még nem részesültek, de a Traianus Lovagrend különböző akciókkal, programokkal támogatja a jövőben Bencét.

Puskás Bence

 

A lovagok névsora is bővült ezen a napon. D. Tóth Kriszta - a nap háziasszonya -, Sági Attila grafikus, Nagy József és Nagyné Pallós Renáta - a nyomdai feladatokban segítettek -, illetve Tóthné Merth Bernadett, a sportcsarnok igazgató-helyettes viselheti ezentúl a büszke címet, melyről Szikra László megjegyezte: a Traianus Lovagrend tagjává lenni egyet jelent az önzetlenséggel, a nemes viselkedéssel.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online