Éjszakai kazánfoglalás Nagyatádon

Egészen a mai napig a fent említett Zrt. szolgáltatta a fűtést a nagyatádi kórház számára. A NagyatádMed kft. Közel másfél éve üzemelteti a kórházat, s ez alatt az idő alatt nem fizették a fűtésszámlákat a Dalkiának. A Medical Investments, mely cég elnyerte a tavalyi pályázati eljárás során az üzemeltetést, létrehozta a kórházat valóban üzemeltető NagyatádMed Kft-t. Átvették többek között az önkormányzat által felhalmozott 200 milliós fűtésszámlát is, melyet állításuk szerint kifizettek. A Dalkia véleménye viszont teljesen más volt az ügyben, elmondták, hogy amióta szerződést kötöttek, azóta nem fizetett a cég a fűtésért, mintegy 172 millió forinttal tartoznak. Ennek lett eredménye, hogy 2009. október 12-től fokozatos korlátozást vezetett be a szolgáltató.
Ekkor már az egészségügyi miniszter közbenjárását is kérte a Nagyatádi Kórház üzemeltetője, mert egy év alatt sem tudott megegyezni a Dalkia Energia Zrt-vel. Az üzemeltető anyacége úgy vélte, hogy neki nem kell fizetnie, sőt a Dalkia tartozik nekik 285 millióval, mert éveken át irreálisan számlázott. Igaz, ebben a követelésben még az is benne van, ami a nagyatádi önkormányzat működtetési ideje alatt halmozódott fel.
A budapesti tárgyaláson a Medical Investments menedzsmentje és a Dalkia Energia Zrt. képviselője mellett az Egészségügyi Minisztérium államtitkára és Nagyatád polgármestere is részt vett. A tárgyalás után a korlátozást feloldották, a 172 millió kifizetésére pedig valaki ígéretet tett, amit azonban nem hoztak nyilvánosságra, hogy ki és mikor teszi azt meg.
Ezek után az előzmények után tájékoztatta az éjszaka folyamán a NagyatádMed Kft. A szolgáltatót, hogy azonnal hatályba lépő rendkívüli felmondással meg kívánja szüntetni a fennálló energia-szolgáltatási szerződést. S, hogy ennek rögtön érvényt is szerezzenek, elfoglalták a kórház fűtőművét, és nem engedik be oda azóta a Dalkia alkalmazottait. A szolgáltató álláspontja szerint a NagyatádMed Kft. ezzel a lépéssel kíván az október 21-én - az Egészségügyi Minisztérium és Nagyatád Város vezetésének bevonásával - aláírt négyoldalú megállapodásban rögzített kötelezettségei alól kibújni, és ennek érdekében az európai normákkal messzemenően szembehelyezkedő intézkedéseket tesz. A betöréssel kapcsolatban a rendőrségen feljelentést tett a Dalkia Zrt., illetve a következő időkben minden szükséges jogi lépést megtesznek érdekeik védelmében.
A Medical Investments álláspontja a kórházban dolgozók szerint azonban az, hogy az október 21-én Budapesten kötött megállapodást éppen a Dalkia nem tartja be.
Jelenleg biztonsági cég állja útját mindenkinek, aki a kórház udvarára - ahol a fűtőmű is található - be kíván jutni, és csak engedéllyel léphetnek be az ott dolgozók is.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online