Eladták Taszárt?

Több éves sikertelen pályáztatás után úgy tűnik, elkelt a taszári repülőtér. 1950. november 11. és 2005. november 11. között működött katonai célokkal a létesítmény, de a az úgynevezett haderőreform során felszámolták az alakulatot.

Azóta évekig nem sikerült a kormánynak hasznosítania, illetve értékesítenie, pedig még külön kormánybiztosa is volt a feladatnak. A sorozatos sikertelen pályáztatás után a volt légibázis egy részére, egy 32 hektáros területre a Kapos Busz Kft. nyert vételi jogot. Ők állítólag már márciusban befizették a 64 millió forintos vételárat. A repülőtér további része azonban még értékesítésre várt. A mai napon azonban a hasznosításért felelős miniszterelnöki megbízott bejelentette, hogy a fennmaradó 500 hektáros terület is elkelt. A pályázat nyertese egy angolszász-közel-keleti hátterű cég lett.
Az Ugarde Kft. mindhárom fordulóban részt vett, de csak most értékelték ajánlatát nyerőnek.
2010. január 31.-éig kötik meg a szerződést, a birtokbaadást követően pedig indulhatnak a tervezési és engedélyeztetési eljárások. Ha késnek a beruházások, a nyertes cég évi 50 milliós kötbérre számíthat. A projektcég 1 milliárd forintos ajánlatott tett a repülőtérért és vállalta a katonaság által okozott környezeti károk felszámolását. Terveik szerint 2016-ig mintegy 23 milliárdos, hosszabb távon 30 milliárdos fejlesztést valósítanak meg, s ez alatt az idő alatt 960 új munkahelyet teremtenek a térségben. A multinacionális szolgáltatók számára tervezett interkontinentális polgári cargo repülőtér 2014-ben lesz üzemképes. A vámraktárt és a repülőgépek karbantartását lehetővé tevő eszközparkot és műhelyrendszert 2018-ig alakítják ki.

Kraft Róbert
Somogy Megye Online