Elhunyt Schwajda György

Gyógyíthatatlan betegség következtében április 19-én, hétfő délután 67 éves korában elhunyt Schwajda György író, dramaturg, színházi rendező, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. A művészt a város önkormányzata és a színház saját halottjának tekinti.

A drámaíró, színházi rendező, 1943. március 24-én született Kispesten. Fiatal korában segédmunkásként, díszletmunkásként dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett dramaturg szakon. Dramaturgként dolgozott a szolnoki, a szegedi és a miskolci színházakban. Először 1978-ban vezette három hónapig a Szolnoki Szigligeti Színházat. Ezután 1985-től 1992-ig, aztán 1995-től színházigazgató volt tisztet Szolnokon. 1998-tól a Nemzeti Színház építésének miniszteri biztosa, 1999-től kormánybiztosi posztot kapott. 2008-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának választották.

Főbb művei: A rátóti legényanya (1985), A csoda (1987), Himnusz (1978), Ballada a 301-es parcella bolondjáról (1989), Miatyánk (1996).


Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi közleményt bocsátotta ki a délután folyamán:

Rendkívül gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegség következtében, április19-én, a koradélutáni órákban Kaposváron, 67 évesen elhunyt Schwajda György író, a Csiky Gergely Színház igazgatója. A nemzetközi hírű drámaíró és dramaturg, a színházi élet meghatározó személyisége több évtizedes alkotó tevékenységével, beírta magát a magyar színháztörténetbe. Schwajda György írói és színházigazgatói tevékenysége mellett színházépítő is volt. Az új Nemzeti Színház építését kormánybiztosként szervező igazgató nagy tervekkel látott munkához Kaposváron. Ekkor érte a halál...

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Csiky Gergely Színház az elhunytat saját halottjának tekinti. A temetés időpontjáról a családdal egyeztetve később intézkednek.

Holnap este a Csiky Gergely Színházban emlékeznek a direktorra.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online