Felvonulás a magyarságért

A 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás emlékére rendeztek csendes felvonulást Kaposváron december ötödikén este. A Fidesz két országgyűlési képviselője, Mátrai Márta és dr. Heintz Tamás vezette a menetet.



2004. december ötödikén tartották meg a határon túli magyarság kettős állampolgárságáért kiírt népszavazást. Emlékezetes, hogy a jobboldali pártok támogatták a kezdeményezést, míg a szocialista-liberális kormánykoalíció ellenezte azt. Azóta napvilágot látott, hogy Gyurcsány Ferenc ötlete volt a 23 millió románnal való riogatás, akik a szocialisták kampánya szerint elvennék a munkalehetőségeket a magyarok elől. Emellett a szociális ellátások kihasználásáról beszéltek, a határon túliak által előlünk és tőlünk elvett lehetőségekről kampányoltak.


Akkor a negatív kampány sikeresnek bizonyult, és az elmúlt ötven év egyik legszégyenteljesebb napjaként vonult be 2004. december ötödike a magyarság történelmébe. A Trianonban elszakított magyarság nem kaphatta meg azt az apró kárpótlást, hogy legalább egy kicsit érezzék az ország támogatását. A szocialistáktól és liberálisoktól feltétel nélkül mindent elfogadók elutasították a kettős állampolgárság megadását.


Erre a szomorú döntésre emlékeztek Kaposváron szombaton este csendes felvonulás keretében mindazok, akik már akkor is támogatták a határon túli magyarságot.

Kraft Róbert
Somogy Megye Online