Hagyományőrző gyereknap a téglagyári gödörben

Ritka az olyan gyereknap, ahol nem hallani sírást, könyörgést, netán némi hisztit, hogy felüljön bármire, ugráljon, vásároljon kemény forintokért a gyermek. Ez a hagyományőrző nap azonban ilyen volt. Nem hallhattunk durcás, veszekedő gyerekről és szülőről, türelmesen kivárta mindenki a sorát. Légvármentesen is kitűnően szórakoztak valamennyien, akik ellátogattak ezen a szombaton a nagyatádi Szabadidőparkba.
A szervezők nem titkolt célja volt, hogy olyan ingyenes szórakozási lehetőséget biztosítsanak a gyerekeknek, mely során régi magyar játékokkal kerülnek közelebb történelmünkhöz, hagyományainkhoz. S ez annak ellenére sikerült is, hogy a városban eltávolíttatták több helyről is plakátjaikat. A szervezők kedvét azonban nem szegte ez a finoman szólva is gusztustalan megoldás, megvalósították eredeti terveik szerint a "Pajkos gyereknapot".
Ősi magyar íjakkal, korhű ruhákban tartotta bemutatóját a Hunor Íjász Egyesület. Állva, térdelve, fekve, előre és hátra nyilazva ismertették meg a gyermekekkel eleink harcászatának eme jellemző ágát. Talán sikerült kis ízelítőt adni abból, hogy miért is rettegtek akkori ellenségeink a magyarok nyilaitól. Az ősi harcmodor azonban elképzelhetetlen volt lovak nélkül, így lovaglásra és lovas kocsikázásra is volt lehetőség a gyereknapon.
A játékok tárháza is igazi csemege volt a kézileg forgatott körhintával, a kalapácsos diótörővel, a kukoricamorzsoló feladattal és a krumplivetéssel, mely során egy kis kosárba kellett célba dobni. A jutalom sem maradt el, egy-egy cukorkát kaptak az eredményes játékosok. Az ügyesebbek rongybabát készíthettek, az állatokat szerető gyermekek pedig kecskét simogathattak.
Valamennyi programot ingyenesen érhettek el az érdeklődők, mindössze a házilag készített nyalókáért és kecskesajtért kellett kétszáz forintot fizetni.
Napjaink felgyorsult, profitorientált világában fehér hollónak számít egy-egy ingyenes esemény. Költségei a Pajkos gyereknapnak is voltak, amit a szervezők megfelelő támogatók hiányában nem tudtak volna bevállalni. Több nemzeti érzelmű nagyatádi és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke példaértékű összefogásának köszönhetően megvalósulhatott egy érdekes, izgalmas, nem saját zsebre játszó rendezvény, mely nem csak remek szórakozási, hanem kiváló tanulási lehetőség is volt a gyerekeknek.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Hunor Íjász Egyesület

Diótörés

Hajnal hátán

Kézi hajtású körhinta

Kukoricamorzsolás

A lovaskocsi roppant népszerű volt
Kraft Róbert
Somogy Megye Online