Hazudik a Somogyért - nem emeltek vádat

A Somogyért Egyesület sajtótájékoztatóján Gelencsér Attilát, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökét ért vádakra reagált a hivatalos úton külföldön tartózkodó elnök helyett Mátrai Márta, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dr. Mátrai Márta
Országgyűlési képviselő
Közleménye

Reagálás a Somogyért - Helmeczy - Gyenesei sajtótájékoztatóra

Gyenesei István ismét félrevezetette a somogyiakat. Az ügyészség ugyanis visszaadta az anyagot a rendőrségnek és pótnyomozást rendelt el. Gyenesei azonban nem tudta kivárni, míg kiderül az igazság. Miért nem? Mert fogytán az ideje.

Gyenesei István hosszú menekülésbe kezdett. A Gyurcsány-kormány volt minisztereként közreműködött Magyarország tönkretételében, szótlanul tűrte az MVM-féle milliárdok külföldre menekítését, az adóemeléseket, a támogatások csökkentését, egyetlen érdemi lépéssel sem segítette Somogy megyét, a somogyiakat, és most, a választások közeledtével érzi, hogy az emberek mindezt nem felejtik el.

Egykori főnökétől, Gyurcsány Ferenctől úgy tűnik, megtanulta, hogy elég vádaskodni, mint a 23 millió román betelepülővel tette annak idején, elég sejtetni, csúsztatni, másokat besározni, és akkor önmaga majd következmények nélkül folytathatja politikai karrierjét.

Csakhogy Magyarországot Gyeneseiék olyan nyomorba süllyesztették, olyan mértékben semmizték ki a magyar embereket, hogy nem kerülhetik el: távozniuk kell a közéletből, nem folytatható tovább az "őszödi hazugságpolitika".

Ezért felszólítjuk Gyenesei Istvánt, hogy tartózkodjon bármely somogyi ember lejáratásától, legyen az gyári munkás, pedagógus vagy éppen közgyűlési elnök.


Mátrai Márta
országgyűlési képviselő
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online