Igényelhető az új Széchényi-Kártya

Augusztustól még több támogatáshoz jutnak a Széchenyi Kártya tulajdonosok. Elindult a forgóeszköz-hitelezés, legfeljebb három évre, maximum 25 millió forinthoz juthatnak a vállalkozások. A kormány döntésének dél-somogyi hatásait Karvalics Ottó országgyűlési képviselővel vizsgáltuk.

Jóval olcsóbb, mint azok a hitelek amikhez eddig hozzá lehetett jutni. Ráadásul bürokráciamentes, hiszen helyben beszerezhető igazolásokkal igényelhető. Ez a program egyértelműen a kis- és közepes vállalkozásoknak kedvez, melyek Dél-Somogyban is jelen vannak. Nélkülük elképzelhetetlen a térség gazdasági élete, az egyetlen lehetőség jelen állás szerint a munkahelyek létrehozása terén az ő kezükben van - mondta Karvalics Ottó. - Mindenképpen szerencsés számunkra, hogy a kormány végre nem az elmúlt évek vállalkozásokat ellehetetlenítő politikáját követi, hanem lehetőséget ad a kezükbe. Könnyen és gyorsan elérhető hitelről van szó, ugyanis maximum két hét alatt kézbe vehető a Széchenyi-kártya.

A kis- és közepes vállalkozások végre méltó helyükre kerülhetnek

 

A vállalkozások ezzel a lehetőséggel mostantól akár 25 millió forintos államilag támogatott úgynevezett forgóeszköz-hitelt is felvehetnek, amellyel például a gyártáshoz szükséges anyagok megvásárlását finanszírozhatják. Ez pedig újabb lendületet adhat a somogyi gazdaságnak, megélhetést az embereknek. Információim szerint nem áll meg ennyi kedvezménynél a kormány, hiszen a programot tovább bővítik a következő hónapokban, és a beruházásokra is felvehetnek hitelt a vállalkozások. Akikkel eddig beszélgettem a gazdaságról, a továbblépés lehetőségeiről, mindannyian nagyon jó lépésnek tartják az új Széchényi-kártya bevezetését - tette hozzá Karvalics Ottó.


Kraft Róbert

Somogy Megye Online