Kuzma Lászlónak égett a fény

Hozzátartozók, barátok, ismerősök gyűltek össze kedd este a Dráva Völgye Középiskola sportcsarnokában, hogy közösen emlékezzenek Kuzma Lászlóra. A kereszténydemokrata politikus március másodikán töltötte volna be ötvenedik életévét.
A Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja, Kuzma László egykori közvetlen munkatársa, Ágoston Gábor gyújtotta meg az emlékezés gyertyáját, mely mellett egy emlékkönyvet is elhelyeztek, amibe a megjelentek beleírhatták gondolataikat.
A műsor a nagyatádi Czindery Szépmíves Céh szépirodalmi összeállításával kezdődött. Kuzma László kedvencei közül válogattak, Wass Albert, Márai Sándor műveiből és a Bibliából olvasott fel részleteket Hosszú Katalin, Hosszú Ildikó, Fejér Zoltán és Bálint Gábor. A mintegy félórás előadást Gémesi Balázs kísérte gitáron.
A Kormorán megszokott lendületes fellépését is áthatotta az emlékezés. Ki szívét osztja szét című daluk ezen az estén kimondottan az elhunyt országgyűlési képviselőnek szólt. Az új lemezről és régebbi albumok anyagából válogatott Koltay Gergő erre az estére, de a kiváló előadás ellenére mégis más volt ez a koncert. Ahogy Tóth Reni megfogalmazta: jó a buli, csak az alkalom szomorú.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online