Meddig tart a válság?

A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte a gazdaság beindításának szükségességét, mely már a következő kormány feladata lesz, illetve a megye gazdasági helyzetét mutatta be.
A megnyitó gondolatok után dr. Parragh László Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ",,V vagy W - avagy meddig tart a válság?" című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Elmondta, hogy 2008. óta soha nem látott mélységbe zuhant a konjunktúra mutató és a GDP. Magas a bizonytalansági mutató is, aggasztó a kapacitások kihasználtsága, tavasszal pedig újabb létszámcsökkenés várható a gazdaságban. A beruházások az uniós fejlesztések ellenére szabadesésben vannak. Az elmúlt 2 évben távolodtunk az Uniótól, nálunk áll legtávolabb az életszínvonal. Okai között említette a konvergencia programot, az uniós források hibás felhasználását, a strukturális reformok, átalakítások elmaradását. Bajnai válságkezelő programja nagyrészt kudarcok sorozata - mondta Parragh László. Tavaly 226 ezren mentek nyugdíjba és csak 84 ezren léptek be a munkaerőpiacra, közülük is egyharmadnyi a munkanélküli. Nálunk a legmagasabbak az energiaárak a visegrádi országok közül. Elengedhetetlen tehát a gazdaságfilozófiai váltás, a saját érdekek védelme és a gazdaság újjászervezése.
A következő előadó dr. Kéri István a MKIK alelnöke, a Baranya megyei KIK elnöke
az Európai Uniós források felhasználásának magyarországi tapasztalatairól értekezett. Elhangzott, hogy elégtelen az uniós források lehívása és felhasználása hazánk részéről.
A rendezvény végén került sor a Dél-Dunántúli Régió 2009. évi kamarai kitüntetéseinek átadására. Somogy megyéből a Kőolajvezetéképítő Zrt., Baranya megyéből a Hauni Hungária Kft. vehette át a Dél-Dunántúli Régió Gazdaságáért Díjat, míg szintén jelölt Hella '91 Kft. az elnökség döntése alapján elismerő oklevélben részesült.
A Dél-Dunántúli Régió Vállalkozója Díját Somogy megyéből Fazekas Endre, a siófoki Sió-Eckes Kft. ügyvezetője, Baranya megyéből dr. Pallos József Péter a pécsi Pannonhalma Kft. ügyvezetője kapta. A szintén jelölt Budai Ferenc kaposvári egyéni vállalkozó és Kollár László, a Hella '91 Kft. ügyvezetője elnökség döntése alapján elismerő oklevélben részesült.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám