Mégsem kelt el Taszár

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdai ülésén döntött a taszári volt katonai repülőtér ingatlan-együttes adás-vételi szerződéséről. A Tanács a szerződés megkötését sikertelennek nyilvánította, mivel a fizetési garancia alapján 2010. január 18-ig a befizetendő vételár-hátralék nem érkezett meg az MNV Zrt. által elkülönített számlára.

Tavaly novemberben adták hírül, hogy értékesítették a taszári volt katonai repülőtér fennmaradó részét. A pályázat nyertese az Ugarde Kft. volt, s mindössze egymilliárd forintos ajánlatával nyerte a tendert. Az összeg már akkor is sokakban megütközést váltott ki, hiszen jelenleg ma 3 milliárd forintért épül egyetlen kilométer autópálya, s több helyről is elhangzott a kérdés: a komplett repülőtér fő és kiszolgáló épületekkel, leszállópályával csak 333 méter autópálya értékével egyenlő? Taszáron 1800 méter hosszúságú kifutópálya található.
A pályázat nyertese 2016-ig mintegy 23 milliárdos, hosszabb távon 30 milliárdos fejlesztést ígért, s ez alatt az idő alatt 960 új munkahely létrehozását a térségben.
Időközben kiderült az is, hogy nem vizsgálták az elbírálás során a pályázó Ugarde Kft. hátterét, s a projektcég tulajdonosi körében a Nemzeti Nyomozó Irodát és az APEH-et is erősen érdeklő cégek voltak.
A sajtó be is számolt akkoriban ezekről a tényekről, azonban Kolber István tudatos ferdítésről beszélt.
Kolber István taszári kormánymegbízottként bábáskodott az Ugarde Kft. pályázatnyerésekor az értékesítés körül. A nyertes, angolszász-közel-keleti hátterű Ugarde Kft. mindhárom pályázati fordulóban részt vett, de a legjobb, legatraktívabb ajánlatát azonban most tette meg - mondta a pályázat lezárásáról szóló sajtótájékoztatón Kolber István. Most azonban kevésnek bizonyult a szocialista politikus bizalma, mégsem egyenlítették ki a számlát.
A taszári repülőtéren egy másik beruházó is van, méghozzá a Kaposbusz Kft. Ez a cég a reptér északi sarkán vásárolt meg egy 30 hektáros területet. Itt sikeres volt az üzlet, ugyanis november 17-én megkötötte a vagyonkezelő az adásvételi szerződést. A cég vezetői azt ígérték 2011 nyarára felépül a kutató-fejlesztő központ, de eddig még nem történt látványos munkavégzés a területen.

Kérdésekkel fordultunk szerdai döntésük tisztázása érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz és Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz is, ám válaszokat még nem kaptunk.

Kraft Róbert
Somogy Megye Online