Somogyiakkal alakul a KDNP frakció

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a tanácskozás sajtó számára is nyilvános részén elmondta, hogy a párt történetében a rendszerváltozás óta a legnagyobb frakció alakulhat meg. A képviselőcsoportban az eddigi 23 helyett várhatóan 36 képviselő foglal majd helyet, mely minőségében is az egyik legkiválóbb frakció lehet.
Semjén Zsolt még hozzátette, hogy hivatalosan szerdán tartja alakuló ülését a Fidesz és a KDNP frakciója, ekkor kötik meg a frakciószövetséget és döntenek a képviselőcsoport tisztségviselőiről is. A KDNP elnöke az előkészítő ülésen frakcióvezetőnek Harrach Pétert javasolta, helyettesének pedig a somogyi területi listáról parlamentbe jutott Rubovszky Györgyöt.
A KDNP elnöke által elmondottakat megerősítette lapunknak Karvalics Ottó is, aki az alakuló ülésről még annyit jegyzett meg, hogy a parlamenti munkára történő felkészülés is megkezdődött ezzel, a különböző bizottságokban való részvétellel kapcsolatos kérdések is felmerültek a mai napon.
Mindhárom somogyi képviselő már az első fordulóban mandátumot szerzett egyéni választókerületében a 2010-es országgyűlési választásokon. Közülük Szászfalvi László 1998. óta, Móring József Attila 2002-től, Karvalics Ottó pedig idén februártól tagja a parlamentnek.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online