Szita - Ne szavazzák meg a költségvetést!
Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere nyílt levélben fordult a somogyi országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a következő évi költségvetést. Szita Károly a választók érdekeire hívta fel a megszólítottak figyelmét.Nyílt levél Kaposvár és Somogy megye országgyűlési képviselőinek
Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Önök egy hét múlva szavaznak Magyarország jövő évi költségvetéséről. Óriási a felelősségük abban, hogy milyen körülmények között kell majd az embereknek túlélni a 2010-es év megszorításokkal tarkított napjait, heteit, hónapjait.
Kérem, vegyék figyelembe az önkormányzatok, a civil szervezetek, a szakmai kamarák segélykiáltását, és figyeljenek az emberek helyzetére is! Egy költségvetést ugyanis nem az alapján kell elfogadni vagy elutasítani, hogy melyik párt frakciójában ülnek, hanem az alapján, hogy mit várnak a választóik, azok, akik szavazatukkal az Országgyűlésbe juttatták Önöket.
Márpedig ez a költségvetés nem az egyik vagy másik párt vezetésével működő önkormányzatokat sújtja, hanem Magyarország valamennyi polgárát juttatja még az eddiginél is nehezebb helyzetbe.
Az elmúlt hónapok történései bebizonyították, hogy a kaposváriakat az érdekli, hogy jövőre is legyen munkahelyük, a gyermekek színvonalas oktatást kapjanak, s az idősek is méltó ellátás közepette élhessenek.
A megszorítás mértéke csak Kaposvár esetében eléri a 700 millió forintot. A város polgárai több alkalommal is állást foglaltak az elvonások ellen.
A pedagógusok aláírásgyűjtéssel tiltakoztak, közgyűlésünk határozatban kérte Önöket, hogy ne szavazzák meg az embereket hátrányosan érintő költségvetést.
Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Voltak és vannak köztünk szakmai és politikai viták, sok mindenben nem értünk egyet, de most tegyük félre ezeket! A kaposváriak nevében nagy tisztelettel és alázattal arra kérem Önöket, hogy ezt a költségvetést ne szavazzák meg!
Bölcs döntésre, mindannyiunk felelősségteljes képviseletére kérem Önöket! Előre is köszönöm minden kaposvári nevében:
Szita Károly polgármester
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online