Termelői bolt nyílt Kaposváron

A Magosz elsődleges célja a termelői bolthálózat létrehozásával, hogy a magyar gazdák is lehetőséghez juthassanak a multikkal szemben. Az üzlet ellátását közvetlenül a termelők végzik, kihagyva ezzel a nagykereskedői hálózatot a láncból, így lényegesen olcsóbban juthatnak hozzá a vásárlók a termékekhez. Szabó Tamás köszöntőjében elmondta, hogy elsődlegesen a megyeszékhely környéki termelőket szeretnék helyzetbe hozni ezzel a lépéssel.
El szeretnék érni, hogy akik abbahagyták valamiért a termelést, azok is újrakezdjék, segítve a magyar mezőgazdaság felélesztését, és nem utolsó sorban biztos megélhetési lehetőséget adjanak maguknak. Cél, hogy ne utaztassák feleslegesen az árut keresztül az országon. Viszont amit nem tudnak Somogyban megtermelni, előállítani, azt természetesen más megyékből is beszerezhetik az üzemeltetők. Nincs kikötése a Magosznak, hogy honnan vásároljanak a tulajdonosok, mindössze annyi, hogy a magyar árukat jól láthatóan, elkülönítetten helyezzék el az üzletben. Szabó Tamás utalt arra is, hogy az országban sok helyen szociális boltnak hívják az ilyen jellegű üzletet, ami nem szerencsés, mert a szociális ellátásokat a kormány adja, s nekik abszolút semmi közük nincs a kezdeményezéshez. A Magosz és a magyar gazdák találták ki a rendszert.
Mihályfalvi-Széles Lívia üzemelteti a boltot, aki már több termelővel is felvette a kapcsolatot, s reményei szerint ez a kör folyamatosan bővülni fog. Bíznak abban, hogy az árak és a minőség egyaránt elnyerik a vásárlók tetszését.
Dr. Heintz Tamás a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy már Kaposváron is olcsóbban vásárolhatnak magyar termékeket. Ez a rendszer elsődlegesen nem a 40 milliós traktorral rendelkező gazdákról, hanem a kistermelőkről szól - mondta. A minél olcsóbb ár érdekében közvetlenül találkozik kereskedő és termelő. A multik legyőzték a magyar kereskedőket és gazdákat, ezért vissza kell állítani a hazai gazdaságnak ezt a szegmensét is. A magyar földön ne biodízelt és energiafüvet - ami egyébként szintén fontos - termeljenek, hanem a hagyományos termékeket - tette hozzá a képviselő.
Somogy megye ötödik ilyen jellegű élelmiszerüzletét várhatóan két héten belül követi az újabb. A tervek szerint ugyanis szintén Kaposváron nyílik az újabb magyar termékeket preferáló bolt.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online