Vihar utáni helyzetkép

A somogyi megyeszékhelyen éjjel két óra körül kezdett megállni a Kapos áradása, majd hajnalban indult el az apadás, mely várhatóan kedden 20-25 centis vízszint csökkenést jelenthet. Rövid összefoglaló a mai nap eseményeiről.

Amennyiben nem lesz további esőzés, és nem szakad át a gát, akkor Kaposvár belvárosát sikerül megvédeni. A Pécsi utca végénél azonban változatlanul kritikus a helyzet, még három házat veszélyeztet a víz. Az építőipari szakképző iskola tornacsarnokát csak a folyamatos szivattyúzás és a homokzsákok mentették meg az 5 évvel ezelőttihez hasonló elázástól. 
Bár délután már zavartalanul lehetetett közlekedni a 61-es úton, délelőtt még káosz és leginkább az Orci patak uralkodott Taszár környékén. Reggel a Dombóvárról Kaposvárra közlekedőket Baténál Igal irányába terelték.

Ma már elállt az eső

 

Ma délelőtt tíz és tizenegy óra között lezárták az Ádánd és Siójut közötti 6403-as utat, mivel csaknem 150 nyárfát kell kivágni. Aggregátorról működik ma is Drávaszentes elektromos hálózata. A Gyöngyös patak kiöntése miatt meg sem tudják közelíteni a hiba helyét a szerelők. A kerteket még a domboldalban is elöntötte a víz. A földek már nem tudnak több vizet elszívni, a letaposott utakról letérve veszélyes a közlekedés. 1952-ben volt hasonló, hogy ennyire kiöntött a Gyöngyös Drávaszentesnél. Akkor a parti házakat is ellepte. Most is homokzsákokkal vették körbe az út mentén a házakat. A patak menti területek nagy részére gyalogosan sem lehet bemenni, sokhelyütt a víz az úr. A Duna-Dráva Nemzeti Park egyes részei is víz alá kerültek. A földeken, a mélyebb részeken áll a víz, a növények legfeljebb egy hétig bírják az egybefüggő vízterületek alatt.

Az időjárási viszonyok miatt bevezetett sebességkorlátozásokat fokozatosan oldja fel a MÁV, és a Balaton déli részén újra megindult a vonatközlekedés. Székesfehérvár és Balatonszentgyörgy között - az eddigi vonatpótló buszok helyett - újra vonatok szállítják az utasokat. Az első vonat - amelyről nem kell átszállni buszra a fent említett szakaszon - Budapestről Nagykanizsára 15 óra 11 perckor indult, Nagykanizsáról Budapestre pedig 14 óra 44 perckor.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online