Felújítják a Somogy megyei templomokat

Somogy megyében a Magyar Templom Felújítási Program keretében 61 településen 72 templomot újítanak fel. A nyertes települések között van Kéthely is, ahol Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára bejelentette a nyerteseket.

Az eseményen Soltész Miklós államtitkár mellett jelen volt Móring József Attila, Witzmann Mihály és Szászfalvi László országgyűlési képviselők is.
 
A közösségek érdekében is fontosak a templomok
 
A nyertes települések között van a Kéthelyen található felújításra váró szőlőhegyi kápolna is, melyet büszkén mutattak meg a jelenlévőknek.
Soltész Miklós emlékeztetett rá, hogy az egyházak közel 26 milliárd forint támogatást nyertek el, melyből 1400 hazai és 400 Kárpád-medence magyar lakta településnek biztosítanak forrást.
 
Soltész Miklós elmondta, hogy a program keretösszegén felül támogatást kap még a nagyatádi Szent Kereszt templom teljes felújítására 160 millió forintot, valamint Siófokon a katolikus közösségi ház építésére 300 millió forintot és a csurgói gimnázium tornacsarnokának befejezéséhez 250 millió forintot.
 
Witzmann Mihály (Fidesz), a somogyi 4. választókörzet országgyűlési képviselője szerint nem mindegy, hogy a falvaknak és városoknak milyen állapotban vannak a templomai.
 
Szászfalvi László (KDNP), a somogyi 2. választókerület országgyűlési képviselője úgy gondolja, hogy a templomfelújításokra a közösségek érdekében is szükség van.
 
Móring József Attila (KDNP), a somogyi 3. számú választókerület országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a világ kifordulni látszik önmagából, ezért a józanész megőrzésének érdekében a templomokra és kápolnákra szükség van.
 
BG
Forrás MTi, Kéthely Facebook oldala