Kerékpárutat adtak át Ságvár és Som között

A Somogy megyei Ságvár és Som közötti kerékpárút 627 millió forintos beruházással épült meg a Terület- és településfejlesztési operatív program 500 millió forintos támogatásával.

A Ságváron rendezett ünnepélyes átadón Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: 2014 és 2020 között több mint 200 milliárd forintot fordítanak kerékpáros fejlesztésekre országszerte. 2010 óta több mint 1300 kilométer új kerékpáros útvonalat fejlesztettek Magyarországon - tette hozzá. Somogy megyében a Top támogatásával több mint 4,7 milliárd forintért mintegy 104 kilométer hosszon fejlődik a kerékpáros infrastruktúra, köztük a kaposvári közbringarendszer kialakítása - jegyezte meg. Szintén uniós társfinanszírozással valósul meg a Szántód-Kőröshegy-Kereki, a Fonyód-Buzsák-Csisztafürdő-Somogyvámos és a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs közötti kerékpárút kiépítése, korszerűsítése. 

kerekparut

Az idén folytatódott a Balatoni Bringakör megújítása is, amihez csatlakozik a most elkészült Ságvár-Som szakasz; a tó déli partján, Balatonakarattyától Balatonberényig mindenütt zajlik az előkészítés - mondta. Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a kerékpárút újabb összeköttetést jelent két település 2700 lakosa számára. Kecskés Gábor, Ságvár polgármestere közölte: a Siófok-Ságvár kerékpárút folytatásaként a Vértes-Út Kft. kivitelezésében elkészült, 5,6 kilométer hosszú szakasz megépítéséhez a két település önkormányzata hitelből 72, illetve 55 millió forinttal járult hozzá.

 

MTI/T.D.