Magyarországon hónapról-hónapra egyre több modern oktató helyszínt adnak át.
Az akkumulátorok tárolása ma is gondot jelent a gyártóknak – most egy magyar cég úttörő megoldással állt elő ezen a téren.
Csongrád-Csanád vármegyében jelentős középiskolai fejlesztési program valósul meg a közeljövőben.
Közösen szervez egy rendhagyó eseményt a HUN-REN SZTAKI, illetve a Neumann Társaság Magyarországon.
Önerőből hajtott végre komoly innovációt egy herendi vállalkozás
A világ legjelentősebb technológiai és startup kiállításán egy magyar innováció is képviseltette magát: a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő HEPA Magyar Exportfej...
Meghirdették hazánkban a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát, melynek célja, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék a kutatást és az innovációt.
A Debreceni Egyetemen (DE) ismét átadtak egy komoly egészségügyi beruházást.
A kínai BYD októbertől már Magyarországon is értékesíti a legújabb elektromos személyautókat.
Óriási bejelentést tett Magyarország, mivel egy olyan megállapodás született Kínával, amely a még nagyobb fejlődés útjára állíthatja az országot.
Konferenciát tartottak a mesterséges intelligencia szabályozásáról október 2-án. Az eseményt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervezte.
A mesterséges intelligencia már a nagy létesítmények fűtésébe is besegít.
Egyes magyar vállalatok is próbálkoznak már a négynapos munkahét bevezetésével: az innovációk terén élenjáró Klikkmarketing van soron, de kkv-k is is tesztelik már ezt a lehetősége...
Igazi jövő-technológiai fejlesztés indul Magyarországon 2 nagyvállalat összefogásának köszönhetően.
Miskolcon egy egészen csúcstechnológiás robotikai laboratóriumot adtak át.