"Az uniós csatlakozást követően egy sor jogszabály lépett életbe, amelyek adminisztratív többletteher formájában is nehezítik a vállalkozók tevékenységét – hangzott el a KISOSZ tag...
"Nyugat-Dunántúl idegenforgalmát igyekszik föllendíteni a zalaegerszegi önkormányzat, összefogva az AquaCity élményparkkal.
"Csak néhány napja ért véget a labdarúgó Európa-bajnokság, s a fináléban diadalt arató görög válogatott már az olimpiai láz kitörése előtt a nemzetre irányította a figyelmet.
"Lélegezz szabadon” címmel az adventista egyház tábort szervezett július 4-től 11-ig, a salgótarjáni Strand Hotelben, ahol több mint 50-en vesznek részt.
"Egész iparág épült a tömegközlekedési járművek karbantartására, időszakos felkészítésére.
"Mintha január lenne a számítástechnikai boltokban – derül ki abból a körképből, melyet lapunk készített.
"A nemzeti népegészségügyi programból eredő önkormányzati feladatokról, pályázati lehetőségekről, valamint időszerű közigazgatási kérdésekről tanácskoztak tegnap a salgótarjáni meg...
Már igényelhető a tízmilliós Széchenyi-kártya.
"A második világháborúban elesett hősök tiszteletére emlékünnepséget rendezett szombaton délelőtt Salgótarjánban, a főposta falán elhelyezett emléktáblánál a Doni Bajtársak Szövets...
9 hónap alatt rendeződött a kaposvári kórház helyzete.
"Tizenkétféle cél megjelölésével együttműködésről állapodott meg a salgótarjáni városházán kedden megalakult kistérségi többcélú társulás, melyet huszonhárom önkormányzat hozott lé...
Júliusig csaknem negyven fát vágtak ki a belvárosban és a külső városrészekben.
"Hiányosságaival és hibáival együtt is jónak értékelhető a program végrehajtása.
"Jövő nyárra elegáns, európai színvonalú üzletház-irodaház emelkedik Kaposváron a vasútállomással szembeni torzó helyén.
"Megdöbbenve tapasztalhattuk az elmúlt héten, hogy a közelmúlt salgótarjáni eseményeinek ellenére Puszta Béla polgármesternek megszavazta a közgyűlés az előterjesztett jutalmat – j...