Egy év múlva kezdik el a harckocsik sorozatgyártását

A kaposvári Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építését az ősszel kezdik el, a harcászati járművek sorozatgyártása pedig egy év múlva veszi kezdetét, derült ki Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón tett közleményéből. 

Mint azt korábban megírtuk, a Rheinmetall évente száz katonai járművet, tankot fog gyártani kaposvári üzemében. A termelés nagyjából egy év múlva indulhat meg. Az első ütemben Törökországban gyártják le a gépeket, amelyeket Magyarországon szerelnek fel különféle eszközökkel, mint harcászati, rádiotechnikai, elektronikai berendezésekkel. Az idő előrehaladtával a teljes harckocsikat a kaposvári üzemben készítik majd el az itt dolgozók. Összesen háromszáz új munkahelyet teremtenek a beruházással Kaposváron.

A tervek szerint gumikerekes harci járművek gyártása zajlik majd a kaposvári Rheinmetall gyárában. A vállalatnak ez már a második hazai beruházása, tavaly decemberben a zalaegerszegi üzem alapkövét tették le.  

 

Harckocsi

Harckocsi

 

Nagyjából 30-50 milliárd forintba kerül majd az üzem megépítése és felszerelése. A kaposvári újraiparosítási folyamatokba illeszkedik a Rheinmetall városon belüli letelepedése. A világ egyik legmodernebb technológiáját vonultatja majd fel a cég, minőségi munkahelyeket hozva létre a térségben. A hadiipari vállalat részére egy 20 hektárnyi területet jelöltek ki, amelyet egy teljesen új ipari parkon belül alakítanak majd ki.

Maróth kitért rá, hogy a gyártással párhuzamosan kutatásfejlesztési program kezdődik a NATO-n belül a jövő technikájának számító járművek előállítására. Ez azért fontos, mert pár éven belül már Kaposváron is ilyen gépeket gyártanak majd.  
 
 

M. A. 

Forrás: mti