"Adatok beszerzése, értékbecslés igénylése és lebonyolítása is része annak a pályázati feladatsornak, mely azt célozza, hogy a Földet életjáradékért program résztvevői szántójukat ...
Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet emléktábla tervezésére és kivitelezésére.
"Kész lesz határidőre, így augusztus 25-én átadja a beruházó a városháza és a Teleki utca között épülő tanéttermet és tanszállodát.
"Felásták a Berzsenyi parkot, a sétányok mentén több száz méternyi árokrendszer kígyózik.
"A Tájak Korok Múzeumok Egyesület több mint 30 éve alakult meg a városban.
"Több mint ezer kéményt kellene kicserélni, felújítani Kaposváron, mert korszerűtlen és nem biztonságos.
"Kiss Péter leendő kémikust köszöntötte tegnap Kovácsné Czene Csilla alpolgármester a Salgótarjáni városházán.
"Miközben a kormány már a jövő évi adókulcsokon vitatkozik, az adóhatóság még a tavalyi adót próbálja beszedni.
"Kaposváron nyitotta meg ötödik vidéki üzletét a Bluefish Computers Kft.
"Kilencszázezer forintot nyert a polgármesteri hivatal és a cigány kisebbségi önkormányzat a környezetvédelmi tárcától
"A salgótarjáni városi tűzoltóság egy tűzoltóraja és a tűzoltóparancsnok a közelmúltban Nyíregyházán a TEMPO LOKI tűzoltó viadalon.
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási és Turisztikai Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet
"Naponta húsz-huszonöt köbméternyi, növényzettel, iszappal és szeméttel vegyes hordaléktól tisztítják meg a salgótarjáni Tarján-patakot, a vásárcsarnoknál.
Eddig csak a veszélyes hulladékokat kellett nyilvántartani és jelenteni, ezentúl - az EU csatlakozás miatt - ez a kötelezettség minden hulladékra kiterjed.
"Harmincmillió forintos munkahely-megőrző támogatást kapott, így valamennyi dolgozót át tudta venni a Kaposvári Ruhagyár 2004 Kft.