'"A toponári részönkormányzat új elnökét, Mihalecz Andrást tegnap hivatalosan is bemutatta a testületnek Szita Károly polgármester a részönkormányzati ülésen.
"Összefoglaló a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről.
"Akár időszakos vízkorlátozást is bevezethet júliustól a kaposvári vízművek azokban a társasházakban, ahol a lakók a felszólítás ellenére sem egyenlítik ki a tartozásukat.
"A városi közgyűlés csütörtöki ülésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót tegnap Kovácsné Czene Csilla alpolgármester és Karakasev Anna frakcióvezető.
"Kaposvár egyik nagy áruházának parkolójában állt az a "nyugdíjazott" londoni busz, amely ezúttal orvosi rendelőként szolgálta az "utasokat"
"Úgy tűnik, több mint egy hónap elteltével országos problémává nőtte ki magát a rendszámmizéria.
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti az alábbi ingatlanait:
"A foglalkoztatás színvonala a gazdaság fejlettségi szintjének, ezen belül az életkörülményeknek is fontos faktora.
"Több mint kétszáz dolgozó munkahelye volt a tét a kaposvári ruhagyárban.
"A hét végén megyénkbe is megérkezik a Mol által indított és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM), valamint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) szakm...
"Több mint négyszáz végzős hallgató a fogadalomtételt követően vehette át diplomáját a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola oklevélosztó ünnepségén szombaton...
"Emlékünnepség Salgótarjánban és Balassagyarmaton a holocaust 60. évfordulóján.
"Mike József fazekas virágtartói díszítik a megújult Kossuth téri lámpaoszlopokat.
"Ötvenötödik érettségi találkozóját tartotta a közelmúltban a második világháború után először végzett salgótarjáni osztály: a Salgótarjáni Állami Kereskedelmi Középiskola 1945–194...
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti az alábbi ingatlanait