A közoktatási törvény módosítását kezdeményezte a Kereszténydemokrata Néppárt. A Semjén Zsolt elnök és Szászfalvi László által benyújtott módosítás az egyházi iskolák hátrányos ...
A Balaton fővárosának több mint száz éves hagyománya a pünkösdi szezonnyitó. A Siófoki Fürdőegyletek kezdeményezésére 1893-ban rendezték meg az első ilyen jellegű ünnepséget. Idén...
A Somogy Megyei Önkormányzat II. sz. Gyermekvédelmi Intézménye és a FICE szervezésével „Körbejár a fakanál" címmel főzőversenyt rendeztek Marcaliban. Az intézmény rövid beszámol...
Kaposvár belvárosi fejlesztéseivel kapcsolatos közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a megyeszékhely polgármesteri hivatala. Ady Endre utca megújulásáról, az önkormányzat é...
A húsvéti időszak lezárásaként vasárnap ünneplik pünkösd napját a keresztény egyházak. Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő ...
Jelentős többletköltséget okozott a juhtenyésztők számára is a májusi szélsőséges időjárás. Emellett a méhészetek és a tehenészetek is bevételkieséssel zárták az esőzést - tájé...
A közvetlen veszélyhelyzet elhárítása után megkezdődött a károk felmérése és helyreállítása Kaposváron. Szita Károly példaértékűnek nevezte a kaposváriak összefogását és köszön...
Beindul a vízi szezon a Dráva partján is. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság május végén és június elején is izgalmas programokkal, túrákkal nyitják a nyarat. Emellett kiállí...
A Megyei és Városi Könyvtár várja a Festők Városa Hangulatfesztivál hetében Kaposváron, a könyvtár kamaratermébe az érdeklődőket május 28-án 16 órára Szabó Béla Derkovits-díjas ...
A Somogy Megyei Önkormányzat Hétszínvirág Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye tizenhetedik alkalommal rendezte meg Művészeti fesztiválját, melyen intézményenként töb...
A Somogy Megyei Önkormányzat gyermekvédelmi intézményei találkoztak Marcaliban, hogy megmutathassák zenés és táncos tudásukat az állami gondoskodásban élő gyermekek.
Gelencsér Attila Somogy Megyei Közgyűlési elnök a megyét is érintő ár- és belvízről beszélt.
A kaposvári önkormányzattól függetlenül, objektív módon alakult ki az elkülönítés a Pécsi utcai általános iskolában, de a bíróság szerint az önkormányzat nem tett meg mindent, h...
Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok Somogyban is a hétvégi ünnep miatt - tájékoztatta szerkesztőségünket a MÁV-START Zrt.
Megkezdődött a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatásához beadott kérelmek feldolgozása az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál - tájékoztatta szerkesztőségü...